Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Krisztus szenvedéseire emlékeztek

Szöveg: Oláh Emil alezredes |  2018. március 7. 17:06

Advent a karácsonyra készíti fel lelkiekben az embert, a húsvétra pedig a nagyböjti időszak. A böjt bibliai eredetű, az ószövetségben és az újszövetségben is olvashatunk a böjtölés formáiról, hiszen Jézus is negyven napig böjtölt. A keresztyénséggel együtt jutott el hozzánk, a Kárpát-medencébe ez a szokás. Méltán kapta a nagyböjti elnevezést, mert ebben az időszakban Krisztus szenvedéseire emlékeztek elődeink.

1599182771
Jákob János dandártábornok, protestáns tábori püspök hirdette Isten igéjét a Bírák könyve alapján az MH Összhaderőnemi Parancsnokság imatermében, nagyböjt harmadik péntekén. Sámson, mint a zsidó nép bírája szép reményekkel indul az életben, de eltér Isten útjától, így büntetés lesz a része. A püspök felhívta a hallgatóság figyelmét, hogy mindig van egy utolsó lehetőség, egy utolsó esély. Nincs olyan elrontott élet, melyet Istent segítségül hívva ne lehetne helyrehozni. Ezek után visszaemlékezett székesfehérvári kötődésére, itteni szolgálatára és örömét fejezte ki, hogy találkozhatott egykori kollégáival.

A találkozó végén Jákob dandártábornok Isten áldását kérte a jelenlevőkre és szeretteikre, kitartást kívánva a böjtben járóknak és áldott megérkezést a feltámadást ünneplőknek.

1599182771
Fotó: Révész Csaba