Népszerűek a Magyar Honvédség nyári táborai
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2017. augusztus 2. 22:06Népszerűek a gyermekek körében a Magyar Honvédség nyári táborai- mondta Takács Attila dandártábornok, a Magyar Honvédség Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság parancsnoka az M1 aktuális csatorna augusztus 2-ai, szerda délutáni műsorában.
A parancsnok felidézte, hogy korábban a katonai szervezetek elsősorban a katonák gyermekei számára szerveztek nyári elfoglaltságot. A tavaly még kísérleti jelleggel szervezett honvédelmi táborok iránt nagy volt az érdeklődés, idén már mintegy 900 gyereket fogadhatnak, és így is háromszoros volt a túljelentkezés. A nyáron tizenkét helyőrségben szerveztek táborokat, ezek között van túlélőtábor, légierőtábor, különleges műveleti tábor is.
Ezen felül – mondta a parancsnok – a balatoni Erzsébet-táborokban is megismerhetik a katonai életet a gyerekek. Fonyódligeten és Zánkán minden szerdán – a rendvédelmi szervekkel közösen tartott – úgynevezett hősök napján katonai bemutatókkal és eszközökkel népszerűsítik a honvédelem ügyét és a katonai pályát.
Kérdésre válaszolva Takács Attila kiemelte: gyermekeket nem lehet bevonni katonai kiképzésbe. A honvédelmi táborok elsősorban az egyéni kompetenciafejlesztésről, a közösségi szellem kialakításáról szólnak. A gyerekek próbára tehetik magukat akadálypályákon, sportversenyeken, gyakorolhatják a tájékozódást, túlélési technikákat sajátíthatnak el, kipróbálhatnak katonai felszereléseket.
A Magyar Honvédség utánpótlásának új alapokra helyezéséhez fontos, hogy fiatalkorban kezdjék el a honvédelmi nevelést – emelte ki.
Fotó: Vizinger Diána hadnagy és MH 5. Bocskai István Lövészdandár