Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

NKE-hallgatók felkészítése Pusztavacson

Szöveg: Berényi Mónika |  2014. március 21. 12:41

A Magyar Honvédség Anyagellátó Raktárbázis (MH ARB) bázisparancsnokságon (Pusztavacs) egész napos felkészítésen vettek részt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar (NKE HHTK) Katonai Vezetőképző Intézet Műveleti Támogató Tanszék, műszaki szakirány negyedéves BSc hallgatói március 19-én.

1595968868

A hallgatók tájékoztatást kaptak az MH Anyagellátó Raktárbázis rendeltetéséről, feladatairól

A dr. Tóth Rudolf ny. mk. dandártábornok vezetésével érkező hallgatókat Görbe Béla alezredes, bázisparancsnok fogadta, majd az MH ARB parancsnokhelyettese, Terék Tamás alezredes tájékoztatta őket az MH ARB rendeltetéséről, felépítéséről, feladatairól. A hallgatók megismerkedtek a központi műszaki harcanyagok ellátásának, tárolásának rendjével.

A program délután technikai területen, a harcanyagtárolás, a lőszerszerelő képesség és a harcanyag-bevizsgálási tevékenység bemutatásával folytatódott. Előadást hallhattak a harcanyagok átadás-átvételéről, információkat kaptak a lőszerek kis-, közepes és nagyjavításáról, az üzemi átvételről és minőség-ellenőrzésről, a lövészetek támogatásáról, a hatástalanítás, megsemmisítés folyamatairól.
A sikeres nap végén konzultáció keretében tehették fel a hallgatók kérdéseiket.

Március 20-án az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar katonai
műveleti logisztika mesterképzés hallgatói vettek részt
csapatlátogatáson Pusztavacson. A felkészítés célja ismereteket
nyújtani a harcanyagtárolás szabályairól a központi tárolás,
csapattárolás honi és műveleti területein egyaránt.

1595968868

A hallgatók a lőszerek javításáról is kaptak információkat