Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Toborzó szaktanfolyamon vettek részt

Szöveg: Gyurik Alexandra hadnagy | Fotó: Rácz Tünde |  2019. november 23. 13:30

Toborzó szaktanfolyamot szervezett az MHP Személyzeti Csoportfőnökség november 11-22. között. Ez a második képzés ebben az évben, amely az új irányelvek szerint készíti fel a katonai toborzókat.

1596072290

Vanyur Tibor ezredes, az MHP SZCSF katonai igazgatási és toborzó főnöke elmondta: a tanfolyam alapvető célja, hogy a katonai toborzók megszerezzék, rendszerezzék a beosztásuk ellátásához szükséges alapismereteket, illetve szakmai ismereteket. Az ismeretek átadása és elsajátítása alapján a képzésen résztvevők képessé válnak a katonai toborzás tudatos végrehajtására, a mennyiségi és minőségi toborzási folyamat menedzselésére. A résztvevőket az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság iskolázta be a 19 megye és a főváros altisztjeiből és friss hadnagyaiból. Jelentős részük új feladatként teljesít szolgálatot a katonai toborzás területén.

1596072290

A két hét alatt az állomány célirányos felkészítést kapott az alkalmazandó módszerekből, fejlesztették kommunikációs képességeiket, feldolgozták és megvitatták a szerződéses és az önkéntes tartalékos jogviszonyhoz kapcsolódó feladatrendszert, azok problémáit. Megismerhették az Acélkocka Altisztképzési Rendszer alappilléreit, valamint a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program keretein belül bemutatták a digitális katona programot is.

1596072290

Tájékoztatást és ismereteket kaphattak a civil munkaerő-piaci szereplők tevékenységéről, a szerződéses és tartalékos katonákat érintő ösztöndíj-rendszerekről, az alkalmasság vizsgálati folyamatokról, a honvédelmi nevelés pályára irányító szerepéről, a Magyar Honvédség missziós lehetőségeiről és tapasztalatairól, amelyek növelik a munkaadói ajánlat értékét a jelentkezők körében. A témák feldolgozása mellett kiscsoportos foglalkozások keretén belül rövid tréningeken vettek részt, valamint a tanfolyam második felében csapat összekovácsoló sportfoglalkozás is színesítette a programot.

1596072291

A tanfolyam zárásaként a résztvevők sikeres záróvizsgát tettek, a továbbiakban az ismereteket munkájuk során kamatoztathatják. Az MHP SZCSF a jövőben is folytatja a tanfolyamok szervezését, a toborzó szakállomány szakmai ismereteinek fejlesztését.

1596072291