Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Újra véradás a Nagysándor József laktanyában

Szöveg: MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred |  2020. július 4. 18:10

A koronavírus miatti veszélyhelyzet feloldását követően, három hónap kényszerpihenő után ismét véradásnak adott otthont a székesfehérvári Nagysándor József laktanya rendezvényterme. Molnár Dorottya, a Magyar Vöröskereszt Fejér Megyei Szervezetének véradásszervező koordinátora és Grell Norbert főtörzsőrmester felhívására mintegy kétszázan regisztráltak.

1596082010

A véradók között volt Csepeli Gyula honvédelmi alkalmazott, aki immár kilencvenhetedszerre adott vért. A hölgyek közül Bartusné Firnix Zsuzsanna honvédelmi alkalmazott is rutinos véradónak számít, hiszen hetvenötödik alkalommal vett részt véradáson.

A vér nélkülözhetetlen a gyógyításban és az életmentésben. A tudomány mai állása szerint a vér csak véradással pótolható, a hazai egészségügyi intézmények ellátáshoz munkanaponként 1600-1800 véradóra van szükség. Szerencsére mindig akadnak új véradók is, ezúttal Tóth István szakaszvezető kapott emléklapot az Országos Vérellátó Szolgálattól az első véradásáért. 

A következő szervezett véradás időpontja július 16-án lesz a fehérvári laktanyában. Az alakulat várja a segíteni szándékozó önkénteseket.

1596082010