Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nemzeti bajnok lett a helikopterpilóta

Szöveg: MH 86. Szolnok Helikopterbázis |  2020. július 4. 16:56

Június utolsó hetében, három kategóriában rendezték meg a 65. Magyar Vitorlázórepülő Nemzeti Bajnokságot, a matkópusztai repülőtéren. A versenyen Tamás Ferenc százados, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis Airbus H145M helikopterpilótája szerezte meg a bajnoki címet.

1596082009

A verseny különböző kategóriáiban olyan meghatározott teljesítménytartományba eső vitorlázórepülőgépek indulhattak, amelyekkel hazai viszonyok mellett esetenként 500-700 kilométeres táv is lerepülhető. Az verseny célja az volt – azon túl, hogy megtalálják az idei év bajnokát –, hogy felkészítse a válogatott kerettagokat a következő évi világbajnokságra.

A megmérettetésen az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis két katonai helikoptervezetője is elindult – ideglenesen merevszárnyú gépekre cserélve a forgószárnyasokat.

A jó eredményhez több feltételnek is teljesülnie kell: a működő gép és a sok éves tapasztalat mellett a versenyt a légtér, a fejlett navigációs eszközök, valamint az időjárási körülmények is befolyásolják. Utóbbiak nem igazán kedveztek a versenyzőknek, hiszen az esős idő és az ország szinte minden táján előforduló zivatarok kedvezőtlenül befolyásolták a viadalt.

Az első nap győztese Tamás Ferenc százados volt, majd a második napon  Makai Sándor alezredes vette át a vezetést. A túlnyomórészt civil pilótákból álló népes mezőny irigykedve nézte a katonák profizmusát. A harmadik etapon egy zivatar űzött gonosz tréfát a versenyzőkkel, akik közül még a tapasztalt pilóták sem tudták teljesíteni a kiírt távot.

Makai alezredes – sikeresen teljesítve a versenyfeladatot – itt már jelentős pontszámmal járt az üldözői előtt.  A légterek közelsége okozta navigációs nehézségek azonban átrendezték a végleges eredményt, így végül Tamás Ferenc százados szerezte meg a bajnoki címet.

1596082009