Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ünnepi megemlékezés és nyugdíjastalálkozó Kálban

Szöveg: P. A. |  2014. november 2. 20:54

Ünnepi állománygyűléssel egybekötött nyugdíjastalálkozót szervezett október 28-án az MH Anyagellátó Raktárbázis káli bázisparancsnoksága a jogelőd megalakulásának 61. évfordulója alkalmából.

Az elöljáró szervezeteket Zsigmond Kálmán ezredes, az MH Logisztikai Központ törzsfőnöke és Terék Tamás alezredes, az MH Anyagellátó Raktárbázis parancsnokhelyettese képviselte az eseményen, amelyen a környező települések polgármesterei, az MH ARB további bázisparancsnokai, az HM EI Zrt. vezetői, a Honvédszakszervezet alelnöke, valamint a bázis jelenlegi és már nyugállományba vonult egykori munkatársai is megjelentek.

1595981758

Pintér Attila őrnagy, bázisparancsnok-helyettes üdvözölte a megjelenteket, és köszönetet mondott az együttműködő szervezeteknek a bázis érdekében végzett áldozatos munkájukért.

Terék Tamás alezredes szintén köszönetét fejezte ki a személyi állománynak az elvégzett munkáért, és reményét fejezte ki, hogy az átszervezés kapcsán munkahelyet változtatni kényszerülő kollégák a jövőben is megtalálják majd számításaikat.

Az ünnepség hivatalos részét követően a Felsőszentiváni Kísérleti Színpad előadásában Tamási Áron Szép Domokos Anna című novellájának feldolgozását tekinthették meg a résztvevők Kalmár János rendezésében.