A zsánervegyítés mindig kockázatos, a háborús filmek és a horror keveredése pedig különösen necces és kínos végeredményt hozhat. Eric Bress komolyból oldotta meg a feladatot, a Ryan közlegénybe oltott Conjuring pedig egész nézhető lett. Kivéve az abszurd és felesleges csavart a végén.
Eric Bress neve ismeretlenül is ismerős lehet. Ő rendezte a kultikussá vált Pillangó-hatást 2004-ben, hogy aztán semmit ne csináljon olyan komoly ívű forgatókönyveken kívül, mint a Végső állomás egyes részeinek szkriptje. Most viszont felbukkant a semmiből, hogy megírja és leforgassa második világháborús kísértetsztoriját, A háború démonjait. (A Ghosts of War magyar címe azért így helyesebb, mert A háború szellemei címmel már létezik egy mozi.)
Időben a normandiai partraszállás után járunk. Egy csapat amerikai katona azt a feladatot kapja, hogy további parancsig vegye be magát egy francia kastélyba, amely a közelmúltban még német parancsnokságként funkcionált, és védje azt a szabadon kószáló náciktól. Hőseink nagyjából olyanok a film elején, mintha a Becstelen brigantykból léptek volna ki. Megveszekedett nácivadászok, akik minden útjukba adódó lehetőséget kihasználnak, hogy megmutassák, kikkel húztak ujjat a németek. A macsó vonal egészen a kastélyban töltött első éjszakáig tart, amikor kiderül, hogy a házban vannak még valakik, akiket viszont egyáltalán nem lehet fegyverekkel kiiktatni. Innentől a sztori gyakorlatilag a klasszikus kísértethorrorba megy át, a végére tartogatva egy óriási csavart, amit nyilván nem szpojlereznék el. Halkan csak annyit jegyzek meg: bár így az adott értelmet a filmnek, kár volt érte.
Bress javára szóljon: nem viccelte el a történetet. nem zombivá vált nácikról forgatott röhejesen primitív, de élvezhető filmet, hanem a lehető legkomolyabban gyúrt egybe két össze nem illő zsánert. Az ilyesmivel óvatosan kell bánni, ám Bress forgatókönyvírói kvalitásai olyan erősek ebben a műfajban, hogy sikerült megugrania az akadályt. Nyilván az ember úgy fut neki egy ilyen jellegű mozinak, hogy eleve arra készül, végig fogja röhögni azt. Jobb esetben. Rosszabban halkan káromkodva kikapcsol mindent. De nem ez történik. Bressnek – egészen a filmet záró izéig – sikerül úgy fenntartani az érdeklődést, hogy a néző nem érez unalmat, sőt, a történet folyamán egész komolyan kihasználja az empátiánkat is.
Ne gondoljunk persze egy Insidious vagy egy Conjuring-féle parahalmazra, a szellemek egy idő után már nem is annyira ijesztők, sőt, az igazi adrenalin addig dübörög bennünk, amíg nem is látjuk őket, csak tudjuk, hogy ott vannak. Bress csinált néhány egyszerűségében is ijesztő jelenetet, ahol még csak nem is a jump scare-ekre helyezi a hangsúlyt, inkább azzal kelt izgalmat, hogy a néző fantáziájára bíz bizonyos dolgokat. A liszttel felszórt padló ötlete például nem nevezhető újnak, mégis működik, ahogyan várjuk, hogy megjelenjenek a lábnyomok.
Még egy szó arról a bizonyos csavarról a történet végén. Érteni vélem, mit szeretett volna Bress, de amit kitalált, az inkább lett erőltetett és izzadtságszagú, semmint valami Hatodik érzék-féle újragondolt változat. A gond ott volt, hogy nem gyors megoldást kaptunk, hanem egy másik síkba helyezett történetet. A váltás erőszakolt és zavaró volt, még akkor is, ha magyarázatot adott a kastélyban történtekre. Itt kezdődik a legnagyobb baj, hiszen a kísértethistóriákban éppen a megmagyarázhatatlan az, ami rabul ejt bennünket. Ebben az esetben a sci-fibe áztatott racionalitás egészen elkedvetlenítő hatással bírt.
A háború démonjai a maga egyszerűségében nagyon hatásos film. Eleget tesz mindkét műfaj alapkövetelményeinek. Korrekt rendezés, színészi játék, látvány. A buktatója az, amikor gyakorlatilag egy harmadik zsánert is megpróbál magába olvasztani. Ott aztán rendesen megtörik minden. Mert onnantól nincs miért félnünk. Pedig az lett volna a dolgunk.
A háború démonjai
(Ghosts Of War) - 2020
Rendező: Eric Bress
Forgatókönyv: Eric Bress
Operatőr: Lorenzo Senatore
Zene: Michael Suby
Vágó: Peter Amundson
Szereplők: Brenton Thwaites,
Alan Ritchson,
Billy Zane,
Kyle Gallner,
Theo Rossi,
Skylar Astin,
Shaun Toub,
Matthew Reese
Premier: 2020.07.17. (internet)
