Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Honlapon is dolgozik a HM Hatósági Hivatal

Szöveg: Tamás Tibor |  2012. szeptember 18. 10:48

http://hm.hatosagihivatal.kormany.hu – ezen a webcímen indított új szolgáltatást szeptember elsején a Honvédelmi Minisztérium Hatósági Hivatala (HM HH). Ezzel újabb lépést tett a XXI. század elektronikus világába, azaz már élő, interaktív kapcsolat révén is teljesíti legfőbb feladatait: szakhatóságként érvényesíti a honvédelmi érdekeket a más hatóságoknál indult eljárásokban, és ellátja az ágazat egyes hatósági feladatait.

E hatékonyságot szolgáló fejlesztésről dr. Gulyás András mérnök ezredes, a hivatal igazgatója, illetve Manolescu Marcell szakreferens tájékoztatta a honvedelem hu-t.

A Honvédelmi Minisztérium háttérintézményeihez tartozó Hatósági Hivatal munkájának középpontjában a honvédelmi-honvédségi és a civil szféra szempontjainak, érdekeinek elemzése, egyeztetése, a honvédség érdekeinek érvényre juttatása áll. Ehhez kapcsolódóan kulcsfogalom a megelőzés, az érdekegyeztetés és a konfliktuskezelés, hiszen a napjainkban történő átalakítások nyomán jelenleg a HM Hatósági Hivatala – mint illetékes szakhatóság – több mint 40 jogszabályban érintett, továbbá mintegy 20 társhatósággal, intézménnyel áll munkakapcsolatban. Ilyenek az építésügy és építésfelügyelet, a fogyasztóvédelem, a munkavédelem, a környezetvédelem, a tűzvédelem szervezetei, valamint a műszaki biztonsági felügyeletek, a bányakapitányságok és a nemzetgazdasági szempontból kiemelt kormányzati beruházások eljárásait folytató kormányhivatalok.

1595941592

A korábbi tevékenységen, tapasztalatokon alapuló, a kor követelményeinek megfelelően létrehozott honlap – a jogszabályi kötelezettségen túl – a hivatal szervezeti felépítéséről, hatásköreiről és illetékességéről, alapadatairól, ellenőrzési terveiről, elemzéseiről, tevékenységéről, valamint időszerű információkról kívánja tájékoztatni katonai és civil partnereit.
A honlap révén a hivatalhoz kötődő, naprakész információk és hirdetmények még gyorsabban jutnak el ügyfeleihez.

Élőbb, interaktívabb lesz a kapcsolat, hiszen a gyors, hatékony elektronikus ügyintézés érdekében a honlapon napi szinten működik egy időbélyegzős, aláírásos hivatali kapu (ügyfélablak). A „Kérdezzen tőlünk!"  link segítségével az érdeklődők közvetlenül fordulhatnak kérdéseikkel a hivatalhoz, amelyre azonnal választ is kapnak.
A hivatal úgynevezett cégnévjegyén s a hivatali kapun kívül ügyleírásokat is közzétesz, tehát például honvédségi övezetbe eső családi ház vagy közműépítés, nagyobb beruházás létesítéseinek konkrét feltételeit, s ennek kapcsán a szükséges tennivalókat is közli.

Elengedhetetlen szolgáltatás, hogy a honlapról letölthetők a különböző kérelmek s más nyomtatványok. Ezek – mint az adóbevalláskor – olyan űrlapok, amelyeket nem lehet rosszul kitölteni, mert hibás vagy ki nem töltött rubrika esetén nem engedik tovább a kitöltést.
A felsoroltak rendkívül fontosak, hiszen mindennapjainkat érintik. Ezáltal pedig a szolgáltatás szélesebb körű, az ügyforgalom mind jelentősebb lehet, de a most elindított honlappal a várhatóan nagyobb számú ügy is gyorsan, szakszerűen és jogszerűen válik kezelhetővé.

1595941592

Az egyik legfontosabb jogkör a terület- és településfejlesztéssel függ össze (új lakóépületek, ipari létesítmények, közművek, közműhálózatok, mindenfajta energia- és egyéb ellátási, közlekedési útvonalak stb.)
Idetartozik, hogy a terület- és településfejlesztési terveket is egyeztetniük szükséges. Látványos példák erre a laktanyák, amelyek egykoron a városok szélén épültek, ám mára körülépítették őket. Ezt a megváltozott körülményt is rögzíteni kell, rendezve a honvédelmi szervezetek és a települések térbeli viszonyát, fenntartva a katonai szervezetek korlátozások nélküli működőképességét.
A munkavédelemben, munkabiztonságban szintúgy a honvédelmi ágazat érdekeit kell egyeztetni a mindennapokban.

Az újdonságok között említi Gulyás András és Manolescu Marcell az adatvédelmet is, amely szintén egy új törvény nyomán került előtérbe. E téren az oktatástól a szolgáltatáson át az adatkezelés felügyeletéig terjed a hivatal speciális, komplex feladatköre.
Mindezt minőségi munkával lehet maradéktalanul teljesíteni, amihez magas színvonalú építő- és szakmérnöki, jogi felkészültség szükséges, vagyis válogatott állománynak kell állnia a vártán, ahol legfontosabb a szak- és helyismeret mellett a katonai tapasztalat.

Fotó: Rácz Tünde