Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Izrael szíriai célpontokra mért légicsapást

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2021. április 9. 18:38

Izrael légicsapást mért Damaszkusz közelében lévő célpontokra, a szíriai légvédelem több rakétát megsemmisített - jelentette a SANA szíriai állami hírügynökség április 8-án, csütörtökön hajnalban.

Az arab ország televízója szerint a rakétákat Libanon, illetve a Golán-fennsík irányából lőtték ki. Egyelőre nem érkezett hír sebesültekről vagy károkról. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű civil szervezet szerint a rakéták Damaszkusz melletti katonai támaszpontokat céloztak, a Hezbollah síita szervezet szócsövének számító libanoni al-Manár nevű televízió szerint pedig az egyik szíriai légvédelmi rakéta a libanoni-szíriai határ mellett robbant fel.

Izrael a 2011 óta tartó szíriai polgárháború kezdete óta hajt végre katonai műveleteket az arab országban, elsősorban a kormányerők és az Irán támogatását élvező síita szövetségeseik ellen. Izrael fenyegetésként tekint ezekre a milicistákra, különösen azokra, akik a határának másik oldalán, a megszállt Golán-fennsík közelében tartózkodnak.