Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Izraeli vadászpilóták a gyakorlatozás megtagadásával tiltakoznak

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2023. március 7. 19:37

Az izraeli légierő 69. vadászrepülő századának 40 tartalékos tagja közül 37 vasárnap bejelentette, hogy az igazságszolgáltatási rendszer átalakítása elleni tiltakozásul nem jelenik meg a szerdára tervezett gyakorlaton, de az esetleges bevetéseket változatlanul végrehajtják – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet, valamint a The Times of Israel című angol nyelvű hírportál március 5-én.

Ezt a századot tekintik a légierő egyik legfontosabb egységének: részt vettek a szíriai atomreaktor elleni 2007-es támadásban és más, Izraelnek tulajdonított szíriai támadásokban is. A hadsereg vezetői szerint a gyakorlatmegtagadás súlyos incidens, ugyanis még a tartalékos vadászrepülők sem dönthetnek önhatalmúlag arról, hogy melyik feladatukat teljesítik. A bejelentés miatt attól tartanak a parancsnokok, hogy a pilóták kiesnek a bevetésekhez szükséges gyakorlatból.

„Március 8-án, szerdán a demokráciáról és a nép egységéről folytatott megbeszéléseknek és gondolkodásnak szenteljük az időt, és ezért ezen a napon nem jelentkezünk tartalékos szolgálatra, operatív tevékenység kivételével. A hét hátralévő részében a tervek szerint jelentkezünk” – írták a tartalékos pilóták feljebbvalóiknak a 12-es kereskedelmi tévécsatorna szerint.

A légierő parancsnoka kérésükre pénteken fogadott mintegy 50 tapasztalt pilótát, akik – lapértesülések szerint – a megbeszélésen kifejezték komoly aggodalmukat a tervezett igazságügyi átalakításokkal kapcsolatban, egyebek között amiatt, hogy különböző nemzetközi szervek – mint például a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) – vádat emelhetnek ellenük.

Izrael mindeddig azzal érvelt az ICC-nél tett panaszok ellen, hogy az izraeli igazságszolgáltatás elég erős és független az izraeli katonák által elkövetett jogsértések kivizsgálásához és ezek megítéléséhez. A Benjámin Netanjahu vezette kormány jogi lépéseinek bírálói azonban arra figyelmeztetnek, hogy a legfelsőbb bíróság hatalmának korlátozása éppen ezt az érvet fogja gyengíteni a nemzetközi porondon.