Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Jog a háborúban

Szöveg: Kánya Andrea |  2009. június 9. 6:31

A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen mutatták be a Fegyveres összeütközések joga című, a Zrínyi Kiadó gondozásában frissen megjelent kötetet. A több mint 450 oldalas könyvben összesen 12 szerző publikál. A könyv elsősorban a ZMNE tankönyveként készült, így a fiatal katonák alapos betekintést nyerhetnek a témába.

A kötet egyik szerzője, a Máltai Lovagrend nagykövete, Dr. Erich Kussbach a könyvbemutatón úgy fogalmazott: bár az ENSZ tiltja az erőszak alkalmazását, e tilalom ellenére a háború joga fontos kérdéskör. „A háborús jog terjesztése nemzetközi jogi kötelesség. E könyv elsősorban a ZMNE tankönyveként készült, így a fiatal katonák alapos bevezetést kaphatnak a témába. Fontos azonban, hogy másokhoz is eljusson a könyv, például más egyetemek jogi karaihoz, a rendőrséghez, a polgári védelemhez és az orvosokhoz is", mondta a nagykövet, aki kiemelte Prandler András, valamint Kovács Péter, a kötet lektorainak munkásságát is.

A vaskos kötetben olvashatunk a háborús jogról, illetve a háború áldozatainak védelméről szóló jogterületről is. Szóba kerül a pszichológia is: a katonák megterhelésével, a hadifoglyokkal való bánásmóddal foglalkozó részek fontos fejezetei a könyvnek. A kötet foglalkozik továbbá a szomszédos területekkel, a fegyverkorlátozással, a leszerelés kérdéseivel, békefenntartó műveletekkel, valamint a semlegesség kérdéseivel is.

1595887877
Ahogy a nagykövettől megtudtuk, a kötetben hosszan értekeznek a nemzetközi fegyveres összeütközések történetről, a katonai, valamint humanitárius intervenció kérdéseiről. A szerzők felteszik a kérdést: szabad-e az állam akarata ellenére egy bizonyos népcsoport vagy a lakosság egy részének segítséget nyújtani katonai támogatással?

Bors István ezredes, a HM Jogi Főosztály osztályvezetője Dr. Hegedűs Zoltán és Dr. Almási Ferenc nyá. ezredes publikációjára hívta fel a figyelmet: „Részletes, átfogó képet kapunk a fegyveres összeütközések kezdetéről, végéről, hátteréről, a hadviselés szabályairól, az információs és technikai fejlődésről, a hadszíntérről, harci eszközökről és tengeri háborúkról is. A kötetben szóba kerül a háború privatizálása is, valamint a gyermekkatonák kérdése is", emelte ki az ezredes.

A kötet sorra veszi a XX. század második felének egyes fegyveres konfliktusait is, így olvashatunk többek között a koreai háborúról, Vietnamról, a közel-keleti konfliktusokról, valamint a II. világháború utáni afrikai konfliktusokról is.