Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Jótékonysági estet rendeztek a magyar egészségügy ünnepén

Szöveg: Balatoni Kitti | Fotó: Nagy Gábor |  2021. július 4. 8:37

Jótékonysági koncertet rendezett a Budapest Helyőrség Szociális Alapítvány, valamint az MH Vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár a magyar egészségügy ünnepén, a Semmelweis-napon, a Stefánia Palota Honvéd Kulturális Központban, július 2-án, pénteken. Az esten a Készenléti Rendőrség Zenekara lépett fel, Szalóki Béla rendőr alezredes vezetésével. Az eseményen Szabó István honvédelmi államtitkár is részt vett.

stefania_palota_jotekonysagi_koncert (19)

„Ebben az évben ez egy sajátos ünnep, hiszen egy nagyon nehéz időszakon vagyunk túl. A magyar egészségügyben dolgozók megmutatták azt, hogy minden helyzetben lehet rájuk számítani. Óriási küzdelmet folytattak a kórházakban, a rendelőkben. Így volt ezzel a katona-egészségügy is, hiszen dolgozói ott voltak a katonai feladatokban, valamint kivették a részüket a vírus elleni küzdelemben” – mondta kérdésünkre válaszolva Szabó István honvédelmi államtitkár.

stefania_palota_jotekonysagi_koncert (10)

A jótékonysági est keretében megrendezett, az alapítvány és az Országos Kórházi Főizgatóság (OKFŐ) által meghirdetett „Ápolók az egészségért, avagy rajzolj le minket ápolókat” gyermekrajz pályázat eredményhirdetésén két korcsoportban vehettek át díjakat a gyerekek. A díjazottak többek között a Hatvani Nyugállományúak Klubjának és a Hatvani Önkormányzati Hivatalnak felajánlását és a Jákob János dandártábornok, protestáns tábori püspök által felajánlott Gyermekbibliát vihették haza. Ezen kívül a Stefánia Palota jóvoltából színházjegyekkel, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum által felajánlott belépőkkel, illetve az Országos Kórházi Főigazgatóság Ápolásügyi Koordinációs Igazgatósága által adományozott könyvjutalmakkal lehettek gazdagabbak. Különdíjat ajánlott fel a Haderőtervezési Csoportfőnökség részéről dr. Sticz László vezérőrnagy és az MH Egészségügyi Központ parancsnoka, dr. Kopcsó István vezérőrnagy. Egy tizenöt főből álló iskolai csoport is nevezett, számukra a szervezők egy látogatást ajánlottak fel az MH 86. Szolnok Helikopter Bázisra.

„Példátlan volt az az összefogás, amely rövid időn belül létrejött. A pandémia ideje alatt eléggé behatárolt az, hogy hol tudunk az egészségügyben segíteni. Alapítványunk egyik kiemelt célja a nyugállományban lévő idősek támogatása. Ezúttal azonban a fiatalokhoz is szóltunk. Remélem, hogy nagy örömöt szereztünk a gyerekeknek az eredményhirdetésen” – árulta el Nagy Szilvia Annamária őrnagy, a Budapest Helyőrség Szociális Alapítvány elnöke.

stefania_palota_jotekonysagi_koncert (18)

A pályázatra beküldött rajzokat az épület folyosóján kiállítva tekinthette meg a közönség.

„Igazgatóságunk elkötelezett az ápolásügyért és rendkívül fontosnak tartjuk a mindennapokban az egészségügyi dolgozók társadalmi elismertségét. A gyermekrajz pályázatra érkezett rajzok alapján szerettük volna megtudni, hogy a gyermekek hogyan látnak bennünket, ápolókat. Hiszen a gyermekrajzokban megjelenik az intuíció, a fantázia, valamint az ősi hitvilág, egyfajta rácsodálkozás a világra. Számtalan szívet melengető alkotás érkezett, ezért nehéz volt a választás” – avatott be Szentmihályi Ilona, az Országos Kórházi Főigazgatóság Ápolásügyi Koordinációs Igazgatóság igazgatója.

stefania_palota_jotekonysagi_koncert (9)

A koncertet ingyenesen látogathatta a közönség, azonban a nézőknek lehetőségük volt adománnyal támogatni az alapítvány munkáját.

×