Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Karácsonyi kívánságokat teljesített a Honvédelmi Minisztérium

Szöveg: Balatoni Kitti | Fotó: Kertész László |  2020. december 16. 20:30

Karácsonyi ajándékokat adott át dr. Ruszin Romulusz, a Honvédelmi Minisztérium humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára Székesfehérváron, a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központban, december 16-án, szerdán.

KLAC8329

A Miniszterelnökség és az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) felkérte a minisztériumok dolgozóit, hogy teljesítsék közel hétezer, nevelőintézetben élő gyermek levélben megfogalmazott karácsonyi kívánságát. Az EMMI felajánlotta a tárcák számára, hogy kiválaszthatják, melyik megye gyermekotthonainak szeretnének adományozni.

A Honvédelmi Minisztérium idén – a tavalyi évhez hasonlóan - Fejér megyét választotta, mivel a Magyar Honvédség Parancsnoksága, valamint több katonai szervezet is Székesfehérváron állomásozik. Ebben az évben 223 gyermek részére vásároltak különböző ajándékokat, amelyeket dr. Ruszin Romulusz, a Honvédelmi Minisztérium humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára adott át a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központban, miután felolvasta Benkő Tibor honvédelmi miniszter gyermekeknek címzett levelét. A miniszter üzenetében kiemelte: a katonák sokat dolgoznak a járványhelyzet alatt azért, hogy az élet visszatérjen a megszokott kerékvágásba, ahol a nevelőotthon lakói ismét együtt lehetnek és közös élményeket szerezhetnek.

KLAC8456

Dr. Ruszin Romulusz elmondta: a katonák pontosan tudják, hogy miért fontos a család, éppen ezért már második alkalommal próbálnak segíteni azoknak a gyerekeknek, akik a karácsonyt másként élik meg, mint a legtöbben. „A gyerekek kérésének eleget téve vettük meg az ajándékokat. Mindenki leírta, hogy mit szeretne, és a kollégák nagy-nagy gondosággal csomagolták az ajándékokat, hogy méltó helyre kerüljenek a fa alá” – mondta a helyettes államtitkár, azt üzenve a nevelőotthon lakóinak, hogy szeressék úgy a magyar katonákat, ahogyan ők szeretik a gyerekeket.

Az átadáson a járványhelyzet miatt csupán két gyermek vett részt, így jelképesen ők vehették át a csomagokat társaik nevében is. Fekete Ruben és Heigl Barbara versmondással és énekkel készültek, valamint köszönetképpen ajándékot nyújtottak át a helyettes államtitkárnak és Mátrahalmi Tibornak, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Fejér Megyei Kirendeltség igazgatójának. Mátrahalmi Tibor elmondta: az adventi időszakban a szeretet eljövetelét is várják, és ehhez az ünnephez méltó ajándékokat kaptak a gyerekek.

KLAC8410

„Fejér megyében nyolc településen vannak szakmai egységeink, ahol azok a gyerekek élnek, akiket kiemeltek a családjukból. Ők írhattak egy kívánságlistát. Ez alapján kerültek a fa alá az ajándékcsomagok. Minden adománynak nagyon örülünk, hiszen ez az időszak nagyon nehéz a gyermekeknek, akik családjuktól távol töltik az ünnepeket” – mondta Kollárné Nagy Szilvia, a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat megbízott intézményvezetője.