Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Katonai felvonulással, tiltakozások közepette zajlott Abe Sindzó állami temetése

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2022. szeptember 28. 15:02

Katonai felvonulással tisztelegtek Abe Sindzó meggyilkolt korábbi japán kormányfő állami temetésén, a szeptember 27-ei ünnepségre mintegy 4300-an gyűltek össze a japán fővárosban, belföldi és külföldi politikusokkal az élen. A gyászolók mellett a tiltakozók is megjelentek.

„Olyan ember volt, akinek tovább kellett volna élnie. Szilárd meggyőződésem volt, hogy ön iránytűként mutatja majd a követendő utat Japánnak és a világ összes többi részének még tíz vagy húsz esztendőn át” – fogalmazott gyászbeszédében Kisida Fumio jelenlegi japán miniszterelnök Abe portréjára nézve. A kormányfő, aki szoros kapcsolatot ápolt a meggyilkolt Abéval, elmondta: mentorként tekintett elődjére, Abe Sindzó ugyanis „világos jövőképpel rendelkezett mind Japán, mind az egész világ fejlődéséről”.

Kamala Harris, az Egyesült Államok alelnöke úgy fogalmazott: „a szabad és nyitott indiai- és csendes-óceáni térség kifejezés Abe nevéhez köthető, s a régióhoz tartozva az Egyesült Államok üdvözli az abei alapelveket és kitart mellettük”.

Az egykori kormányfő özvegye ágyúlövések zajától kísérve, fekete kimonóban, kezében az elhunyt kormányfő hamvait tartalmazó urnával vonult be a ceremóniának helyt adó Budokan harcművészeti arénába. Az urnát fehérbe öltözött katonák vették át, akik – a katonazenekar által játszott japán himnusz kíséretében – az elhunyt politikus portréja előtti emelvényre helyezték Abe hamvait. A tokiói aréna közelében lévő egyik parkban gyászolók hosszú sora kígyózott, az emberek virágokkal és imákkal rótták le tiszteletüket.

A japán fővárosban magas rendőri készültséget rendeltek el, mintegy húszezer rendőr állt készenlétben, akiket az esetleges zavargások esetén vetettek volna be, Tokió belvárosában ugyanis ezrek vonultak végig az állami temetés ellen tiltakozva. Az állami temetést ellenzők már múlt héten is tüntettek. A pénteki demonstráción a sajtónak nyilatkozva azzal magyarázták tiltakozásukat, hogy Abe háborús politikát folytatott, és hivatali ideje alatt jelentősen növelte a védelmi kiadásokat, ennek érdekében még az alkotmányt is módosítani akarta. A kormány ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az állami temetés senkit nem kötelez részvétre vagy gyászolásra, az elhunyt miniszterelnököt pedig, hosszú hivatalban töltött ideje miatt megilleti a ceremónia.

A helyi sajtó szerint a tiltakozások alapja volt továbbá, hogy az eredetileg tervezett 249 millió jen (715 millió forint) helyett a japán kormány 1,6 milliárd jent (5,7 milliárd forint) fordított a meggyilkolt korábbi kormányfő állami temetésére, s ugyancsak ellenzést váltott ki, hogy a kormány mindenfajta egyeztetés nélkül döntött amellett, hogy ily módon vesznek búcsút a volt miniszterelnöktől.

Abe Sindzó Japán leghosszabb ideig hivatalban lévő miniszterelnöke volt, júliusban egy kampányeseményen lett merénylet áldozata. A gyanúsított bevallása szerint nem politikai, hanem személyes okokból tört a volt kormányfő életére.