Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Katonai hagyományápolás napja Tihanyban

Szöveg: Centenáriumi Hagyományőrző Egyesület | Fotó: dr. Tóth Gergely őrnagy, dr. Forgó Ágnes, Halász Gábor |  2024. október 23. 8:19

IV. Károlyra, az Osztrák-Magyar Monarchia utolsó uralkodójára, Magyarország utolsó apostoli királyára közösen emlékezett Tihanyban a Centenáriumi Hadtörténeti Egyesület és a Tihanyi Bencés Apátság, október 19-én.

2022.10.19. katonai hagyományápolás  napja_CHE (12)

Éppen 20 éve, hogy a Katolikus Egyház egykori királyunk házasságkötésének napját, október 21-ét nevezte meg Boldog IV. Károly emléknapjának, amely 2022 óta egyben a katonai hagyományápolás napja is. A jeles évforduló alkalmával a Tihanyi Bencés Apátság és a Centenáriumi Hadtörténeti Egyesület, immár második alkalommal, hagyományt teremtve állított emléket a békepárti uralkodónak.

A IV. Károlynak dedikált, az 1928-ban állított keresztútnál kezdődő tihanyi megemlékezésen a Honvédelmi Minisztériumot Horváth Tamás, a HM Katonai Örökség Főosztály főosztályvezetője, valamint Szűcs Lóránd dandártábornok, a HM Miniszteri Kabinet, Miniszteri Titkárság vezetője képviselte.

2022.10.19. katonai hagyományápolás  napja_CHE (3)

A főosztályvezető ünnepi beszédében kiemelte, hogy a hiteles katonai hagyományőrzés legfőbb szerepe, hogy emlékeztesse a mai generációt a korábbi generációk áldozatára, valamint méltatta Károly király békevágyát, amely olyan erős meggyőződés volt nála, hogy azért komoly személyes áldozatokat is vállalt, végül életét is feláldozva népeiért. Miután a jelenlévők Boldog királyunknak és hitvesének, Zita királynénak az emlékművét megkoszorúzták, átvonultak az apátsági templom északi falához, ahol Tihany község I. és II. világháborús hőseinek az emléktábláit is megkoszorúzták.

Ezt követte az ünnepi szentmise, ahol Mihályi Norbert Jeromos atya, tihanyi perjel méltatta prédikációjában a király emberi erényeit, példaképül állítva őt és példás családi életét a jelenlévők elé.

2022.10.19. katonai hagyományápolás  napja_CHE (9)

A mise után a Centenáriumi Hagyományőrző Gyalogdandár legfiatalabb tagjai látogatták meg az apátságban azt a két szobát, ahol a király száműzetésbe vitele előtt utolsó napjait töltötte magyar földön. Itt az emléktábla koszorúzása előtt Meith Péter mondott emlékező szavakat, Károly sorsát a bibliai Jóbhoz hasonlítva, aki a rá zúduló csapások után is tisztességgel, megbocsájtással, alázattal, hűséggel és megértéssel fordult az emberekhez, még azokhoz is, akik őt elutasították. Károly a legnehezebb órákban nyerte meg magának azt szívében, amit oly sokan egy egész életen át keresnek. Károly király így nem a múlt példaképe, megmutatja számunkra azt, hogy minden kihívás és nehézség mellett is befuthatjuk pályánkat, s megnyerhetjük az életet.

A megemlékezést az apátság kvadratúrájában állófogadás zárta, ahol a hagyományőrzők parancsnoka, Babák László nyugállományú ezredes megállapította, hogy sikerült lerakni egy hagyomány alapjait, és remélhető, hogy a most itt emlékező fiatalok később is rendszeresen meg fognak emlékezni Boldog IV. Károlyról, és a katonai hagyományápolás napjáról.