Katonai parádére készül Észak-Korea
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2010. szeptember 26. 11:15Észak-Korea történelmének legnagyobb szabású katonai parádéjára készül – közölték szöuli kormányzati források vasárnap. Július óta mintegy 10 ezer katonát vezényeltek a Phenjan melletti Mirim támaszpontra, hogy gyakorolják a felvonulást, amelyet a hírek szerint Kim Dzsong Il észak-koreai vezető személyesen fog szemlézni.
A katonákon kívül számos páncélozott járművet, rakétát, rakétaindító állást, tüzérségi lövedéket szállítottak a bázisra – közölték a névtelenséget kérő dél-koreai források.
Az előkészületek alapján úgy látszik, hogy a külvilágtól hermetikusan elzárkózó állam különlegesen látványos parádét tervez: a korábbi évek hasonló felvonulásain nagyjából feleennyi katona vett részt.
Arról nincsenek információk, hogy a felvonulást pontosan mikor tartják, de elképzelhető, hogy köze van a következő napokban várható országos jelentőségű eseményekhez.
Az észak-koreai Munkapárt kedden – három évtizedes szünet után – kongresszust tart, amelyen phenjani hivatalos közlés szerint új vezetőséget választanak a szervezet élére. Október 10-én pedig az észak-koreai állam megalapításának 65. évfordulóját ünneplik.