Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kína közeledne Taiwanhoz

Szöveg: MR/honvedelem.hu |  2009. március 5. 8:34

Kína kész véget vetni a Tajvannal fennálló rossz viszonynak. Ezt a kínai miniszterelnök jelentette be a parlament idei ülésszakának kezdetén. Ven Csia-pao beszédében azt mondta: Peking kész politikai és katonai kérdésekről tárgyalni Tajpejjel.

Tajvant Kína mindig is saját részének tekintette, nem fogadta el a sziget önállóságát. A tajpeji kormány jelezte: a gazdasági tárgyalásokat tartja fontosabbnak. A kínai kormányfő a parlamentben a gazdasági válságról is beszélt: szerinte az ország példátlan nehézségek elé néz. Ha megteszik a szükséges lépéseket, a gazdaság 8 százalékkal bővülhet az idén, szemben a tavalyi 9 és a két évvel ezelőtti 13-mal – mondta Ven Csia-pao.