Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kínai kémek koppanása

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2008. február 12. 9:19

Õrizetbe vettek négy embert az Egyesült Államokban két ügy keretében hétfőn azzal a váddal, hogy Kína számára kémkedtek, katonai, illetve ipari titkokat adtak át.

Tai Sen Kuo (Tai Shen Kuo) és Ju Hszin Kang (Yu Xin Kang) New Orleans-i lakosok, valamint a Virginia állambeli Alexandriában élő William Bergensen azért kerültek őrizetbe, mert titkos védelmi dokumentumokat adtak ki Kínának – közölte az igazságügyi minisztérium.

A másik ügyben Tungfang Csungot (Dongfang Chung), alias Greg Chungot, a Boeing repülőgépgyártó cég volt mérnökét vették őrizetbe amiatt, hogy a Boeing kereskedelmi titkait, így az amerikai űrrepülőgéppel kapcsolatos adatokat adott ki Kínának.