Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kínai védelmi minisztérium: megkezdődött a csapatok szétválasztása a kínai-indiai határnál

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2021. február 11. 13:58

Megkezdődött a csapatok szétválasztása február 10-én a vitatott kínai-indiai határvidéken, miután a két ország megállapodott, hogy megoldást keres a katonai feszültségre - közölte a kínai védelmi minisztérium.

A két fél a minisztérium közlése szerint kilenc alkalommal tárgyalt egymással január 24. óta, mire egyezségre tudtak jutni a csapatok „szakaszos és szervezett” visszahívásáról. Újdelhi még nem erősítette meg a bejelentést.

India és Kína nagy számban állomásoztat katonai erőt a két országnak a Himaláján húzódó határa mentén, tavaly június 15-én pedig a két ország határőrsége között súlyos összetűzés tört ki, amely során húsz indiai katona vesztette életét. Mindkét fél a másikat tette felelőssé a Galván folyó magasan fekvő völgyében fagypont alatti hőmérsékleti viszonyok közepette kirobbant harcokért. A felek magas rangú képviselői az incidenst követően tárgyalóasztalhoz ültek, hogy békés úton zárják le a konfliktust, és már akkor megállapodtak, hogy kivonják a csapataikat a térségből, ám erre azóta sem került sor.

Az érintett terület India északnyugati részén, a Kasmírhoz tartozó Ladakban fekszik. Ezen a vidéken a két ország határvitája India és Pakisztán függetlenné válásáig, 1947-ig nyúlik vissza. A határvitából kialakult 1962-es kínai-indiai háború óta 2020 nyarán vált a legfeszültebbé a helyzet a két ország csapatai között.

A kínai ellenőrzés alatt álló Akszai Csin nevű területről indiai részre átfolyó Galván folyó völgyébe május elején kínai katonák érkeztek, amire válaszul India is több ezer fegyverest mozgósított. A kínai csapatok többszöri felszólítás után sem távoztak, a kínai és indiai egyenruhások pedig többször összeverekedtek, kővel dobálták egymást. A kasmíri térséghez tartozó Ladakban Kína csaknem magyarországnyi, 90 ezer négyzetkilométeres területet követel magának, India viszont azt állítja, hogy a kínai fennhatóság alatt álló Akszai Csin-fennsík 38 ezer négyzetkilométere Ladak természetes része, amelynek ezért Indiához kell tartoznia.