A felkelők a főváros megtámadásával fenyegetőznek a Közép-afrikai Köztársaságban
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2013. január 1. 12:10A Közép-afrikai Köztársaság lázadói a főváros elfoglalásával fenyegetőznek, amennyiben az államfő nem teljesíti követeléseiket.
Az elnök december 30-án, vasárnap közölte, hogy hajlandó tárgyalásokat folytatni a felkelőkkel arról, hogy lépjenek be egy koalíciós kormányba. A három fegyveres csoport szövetségének szóvivője közölte, hogy tanulmányozzák az ajánlatot, bár elvileg nem érdekeltek abban, hogy részt vegyenek a jelenlegi kormányban.
A lázadás három hete kezdődött, a mintegy 3000 főt számláló lázadók 75 kilométerre vannak a fővárostól, Banguitól.
Az egykori gyarmattartó, Franciaország a hét végén további 180 fővel erősítette meg erőit az országban, ahol így már hatszázan vannak. Ők ügyelnek a mintegy 1200 fős francia kolónia biztonságára. Jean-Marc Ayrault francia kormányfő pénteken hangsúlyozta, hogy Párizs nem akar egyik fél oldalán sem beavatkozni a konfliktusba.