A kolerajárvány miatt mozgósítják a zambiai hadsereget
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2018. január 1. 18:59Utasítást adott 2017 december 30-án Edgar Lungu zambiai elnök a hadseregnek, hogy segítsék a kolera terjedésének megakadályozását az afrikai ország fővárosában.
Amos Chanda elnöki szóvivő elmondta, hogy az államfő szerint rendkívüli intézkedésekre van szükség, piacokat is be fognak zárni; az áldozatok között több piaci árus van. A baktérium a megfertőzött emberek ürülékével, hányásával és az ezzel szennyezett vízzel terjed, és a folyadék révén gyümölcsökön, zöldségeken is megtelepszik.
„Az elnök mélyen aggódik a járvány megfékezhetetlen terjedése miatt, és ezért a hadsereg beavatkozását kérte, hogy megtisztítsák Lusakát" – magyarázta Amos Chanda. A szóvivő tudatta: ideiglenesen minden olyan nyilvános helyet, éttermet és bárt bezáratnak, amely kockázatot jelenthet.
A kolera olyan súlyos kiszáradást okoz, amely folyadékpótlás nélkül pár órán belül halálos lehet.