Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A NATO a továbbiakban is támogatja Ukrajnát

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. június 26. 10:20

A NATO a továbbiakban is kiáll Ukrajna területi egysége, szuverenitása és függetlensége mellett – jelentette ki június 25-én, szerdán Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár, megnyitva a szövetséges országok és Ukrajna külügyminiszteri szintű megbeszéléseit.

Reggel, a NATO-külügyminiszterek tanácskozása előtt a dán politikus azt mondta, hogy az orosz agresszió alapvetően alakította át Európa biztonságpolitikai architektúráját, most pedig arról beszélt, hogy Ukrajna történelmi fordulóponthoz érkezett, a szövetség pedig hosszabb távon is készen áll támogatni Kijevet, amihez vagyonkezelői alapokat fog létrehozni.

„A NATO-tagállamok a továbbiakban is támogatják, hogy Ukrajna erős hadsereggel, korszerű védelmi szektorral rendelkezzen, hogy meg tudja védeni egységét, függetlenségét és szuverenitását" – jelentette ki Rasmussen.

Korábban egy NATO-forrás arról beszélt, hogy ezekkel az alapokkal kezdetben három területen segítenék Ukrajnát; a logisztika, az irányítás és a kibervédelem terén. A neve mellőzését kérő tisztviselő ugyanakkor világossá tette, hogy a szövetség semmilyen katonai segítséget nem nyújt Ukrajna számára.

A NATO-főtitkár ismételten felszólította Oroszországot, hogy tegyen eleget nemzetközi kötelezettségeinek, egyúttal üdvözölte a Petro Porosenko ukrán államfő által bejelentett béketervet, és az ukrajnai elnökválasztást is. Mint fogalmazott, az ukrán választók amellett tették le voksukat, hogy egységes, független és szuverén államban óhajtanak élni.