Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A Pentagon vizsgáltatja külföldi vezetők, köztük Putyin testbeszédét

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. március 9. 20:33

Külföldi vezetők, köztük Vlagyimir Putyin orosz elnök testbeszédét tanulmányozza egy munkacsoport az amerikai védelmi minisztérium megrendelésére, hogy jobban megismerhesse viselkedésüket – ismerte el március 7-én, pénteken a Pentagon egyik szóvivője.

Az amerikai külügyminisztérium megrendelésére a 2000-es évek elején kezdték készíteni ezeket a tanulmányokat, s azokat jelenleg a védelmi tárca Hálózati Értékelések Irodája elnevezésű elemző csoportja végzi.

A testbeszéd-vizsgálatok egyik alanya Vlagyimir Putyin, akinek pszichológiai profilját utoljára 2012-ben frissítették – ismerte el a Pentagon egy neve elhallgatását kérő tisztségviselője.

Eddig mintegy 15 külföldi vezető pszichológiai portréját rajzolták fel, köztük olyanokét, mint Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök, Szaddám Huszein volt iraki elnök, Kim Dzsong Un észak-koreai vezető vagy például Oszama bin Laden, az al-Kaida terrorszervezet egykori vezére.

Ezek a tanulmányok „nem konkrét politikai lépések előkészítését szolgálják" – mondta kérdésekre válaszolva John Kirby, a Pentagon szóvivője. Hozzátette, hogy Chuck Hagel védelmi miniszter a USA Today című amerikai napilap pénteki beszámolójából értesült a program létezéséről.

A szóvivő szerint 2009 óta évi 300 ezer dollárt költenek e tanulmányok elkészítésére.

Egy ember testbeszédéből és mozgásának jellegzetességeiből következtetni lehet viselkedési szokásaira és lelki állapotára – állítják a vizsgálatokat végző szakértők.

A Pentagon elemző csoportjában dolgozó Brenda Connors egy 2004-ben közzétett cikkében kitért a Kreml urának testbeszédéből levonható egy-két következtetésre is. Akkori véleménye szerint mozgásaiból ítélve az orosz vezető „kockázatkerülő" és „rendkívül rosszul viseli a bírálatot".