Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A regionális békét sürgető levelet küldött az iráni elnök a szaúdi királynak

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2019. november 7. 16:47

Levelet küldött Szalmán bin Abdel-Azíz szaúd-arábiai királynak Haszan Róháni iráni elnök regionális békét és stabilitást sürgetve – erősítette meg november 4-én, hétfőn Ali Rabiei iráni kormányszóvivő.

„Úgy gondoljuk, hogy több téren is kétoldalú kapcsolatok jöhetnének létre a térségben, és hogy az Egyesült Államok nyomásgyakorlásának nem kellene távolságot előidéznie a szomszédok között" – hangsúlyozta az iráni kormányszóvivő, akit a Tasznim félhivatalos iráni hírügynökség idézett.

Szaúd-Arábia 2016 januárjában megszakította diplomáciai kapcsolatait Iránnal azután, hogy iráni tüntetők megtámadták teheráni nagykövetségét és konzulátusát Meshed városában egy prominens síita hitszónok Szaúd-Arábiában történt kivégzése miatt.

Mind Irán, mind Szaúd-Arábia versenyez a befolyásért a Közel-Keleten, ahol egymással szemben álló feleket támogatnak különböző konfliktusokban. A jemeni polgárháborúban például Teherán a húszi síita lázadókat, Szaúd-Arábia pedig a rijádi száműzetésben élő Abed Rabbó Manszúr Hádi jemeni elnökhöz hű erőket támogatja.

Szaúd-Arábia ezenkívül az Egyesült Államokkal és egyéb országokkal együtt Iránt tette felelőssé a Saudi Aramco szaúd-arábiai állami olajvállalat két olajterminálja elleni szeptember támadásért, amit Teherán visszautasított. E legutóbbi válságot követően Róháni békejavaslatot tett a Perzsa(Arab)-öböl menti országoknak, köztük Szaúd-Arábiának arról, hogy regionális együttműködéssel  szavatolják a stabilitást, és így elkerüljék az amerikai erők nagyobb jelenlétét a térségben.

Ennek érdekében az iráni elnök néhány nappal ezelőtt levelet küldött az Öböl menti Arab Államok Együttműködési Tanácsa (GCC) tagállamainak – Szaúd-Arábiának, az Egyesült Arab Emírségeknek, Katarnak, Bahreinnek, Kuvaitnak és Ománnak), illetve Iraknak.