Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A Sikorsky nyerte az új elnöki helikopterflottára kiírt tendert

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. május 10. 12:19

A Sikorsky helikoptergyártó óriáscég nyerte az amerikai védelmi tárca által hat új elnöki helikopter beszerzésére kiírt 1,24 milliárd dolláros (271,7 milliárd forintos) tendert.

Ez a helikopterek cseréjének első üteme, összesen huszonegy új helikopter megrendelését tervezik, ezeknek a tervek szerint 2023-ig kell elkészülniük – jelentette be május 7-én, szerdán az amerikai védelmi minisztérium.

Az elnök és az alelnök mellett miniszterek és külföldi vezetők szállítására szolgáló helikopterflotta tervezett költségvetése 3 milliárd dollár (657,4 milliárd forint).

A „Marine One" helikopterekre kiírt tender (ez a hívójele az elnököt szállító tengerészgyalogsági helikopternek) fő alvállalkozója a Lockheed Martin amerikai hadiipari vállalat lesz. A fejlesztés a Sikorsky S-92 típusú helikopteren alapul, amelyet világszerte már tíz országban használnak kormányzati vezetők szállítására.

Az akkor frissen felesküdött Obama-kormány öt évvel ezelőtt leállíttatott egy hasonló projektet, miután kiderült, hogy annak megvalósítása az eredetileg tervezett költségkeret duplájára rúgott volna, és elérte volna a 13 milliárd dollárt (2,84 ezer milliárd forintot).

Az új elit helikopterflotta megépítése a 2001. szeptember 11-i terrortámadások nyomán vált fontossá a Pentagon számára. A helikopterflottával szembeni követelmények menet közben folyamatosan szaporodtak, és ezzel együtt nőttek a potenciális kiadások is. A gépeknek egyre hosszabb ideig és egyre nagyobb magasságokban kellett volna képesnek lenniük lebegni és egyre nagyobb távolságokra kellett volna elrepülniük újratankolás nélkül. Védekezniük kellett volna a rakétatámadások ellen és gyakorlatilag túlélniük az atomháborút is – ami lehetetlen.

„Örülök, hogy végre lezárult az ügy" – mondta Mark Rosenker, a Fehér Ház Katonai Hivatalának egykori vezetője, hozzátéve, hogy bár a mostani helikoptereket rendkívüli módon karbantartják, nem felelnek meg a 21. század igényeinek.

A Sikorsky eddig több mint kétszáz darabot adott el a huszonkét ember szállítására alkalmas, S-92 típusú helikopterből 2004 óta, megrendelői elsősorban olaj- és gázipari vállalatok.

A Sikorsky gyártott minden amerikai elnöki helikoptert azóta, hogy Dwight Eisenhower 1957-ben – az amerikai államfők közül elsőként – bevezette a helikopterek rendszeres használatát.