Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Amerika kiáll Franciaország mellett

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. január 11. 7:03

Franciaország népének tudnia kell, hogy az Egyesült Államok kiáll mellette – jelentette ki Barack Obama amerikai elnök január 9-én, pénteken a Tennessee állambeli Knoxville-ben.

„Kiállunk a szabadság, a remény és minden ember méltósága mellett. Párizs emellett áll ki" – hangoztatta az elnök. Hozzátette: „ez a szellem örökké él majd, jóval azután is, hogy a terrorizmust száműzték a világból".

„Franciaország a legrégebbi szövetségesünk. Azt akarom, hogy Franciaország népe tudja: az Egyesült Államok ma kiáll önök mellett és kiáll holnap is" – jelentette ki.

Az amerikai elnök figyelmeztetett arra, hogy a terrorizmus fenyegetése a párizsi válság megoldódása ellenére nem szűnt meg. Kijelentette, hogy az amerikai rendőri és hírszerző szervek továbbra is szorosan együttműködnek majd a francia társintézményekkel, melyeknek teljesítményéről elismeréssel szólt. Obama együttérzését fejezte ki azoknak, akik hozzátartozóikat veszítették el a Franciaországban az elmúlt három nap folyamán elkövetett terrorcselekményekben.

Az amerikai elnök csütörtökön felkereste a washingtoni francia nagykövetséget, hogy kifejezze együttérzését a Charlie Hebdo szatirikus hetilap elleni terrortámadás miatt.

„Minden amerikai nevében a legmélyebb együttérzésünket és szolidaritásunkat fejezem ki Franciaország népének a párizsi terrortámadást követően. Évszázados szövetségesként kiállunk francia testvéreink oldalán azért, hogy igazságot szolgáltassunk és megvédjük az életformánkat. Együtt haladunk annak tudatában, hogy a terror nem ér fel a demokráciához és azokhoz az eszményekhez, amelyekért kiállunk – az eszmékért, amelyek világosságot gyújtanak a világban. Vive la France" – írta a nagykövetség részvétnyilvánító könyvébe Barack Obama.

Az amerikai elnök találkozott Gérard Araud francia nagykövettel is, aki hazája nevében háláját fejezte ki Obama „megindító" gesztusa miatt.

Barack Obama szerdán arról beszélt, hogy a „gyáva és gonosz" támadások elkövetőit felelősségre fogják vonni, amiben az Egyesült Államok minden segítséget megad Franciaországnak.