Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Amerika segíthet az ukránoknak bemérni a szakadárok légvédelmi rakétáit

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. július 28. 18:51

A Pentagon és az amerikai hírszerző szervek olyan terveket készítenek elő, amelyek alapján az Obama-kormány segítséget nyújthat majd Kijevnek a kelet-ukrajnai szakadárok föld-levegő rakétáinak lokalizálásban és megsemmisítésében – írta július 27-i, vasárnapi számában névtelenül nyilatkozó hivatalos forrásokra hivatkozva a The New York Times.

A lap szerint a javaslatok még nem jutottak el a Fehér Házig és egyelőre nem világos, hogy Barack Obama elnök, aki jóváhagyta, hogy Ukrajnával korlátozott mértékben megosszanak amerikai hírszerzési információkat, halandó lesz-e elrendelni, hogy Kijevvel potenciális katonai célpontokra vonatkozó adatokat is közöljenek. Egy ilyen lépés ugyanis mélyebben bevonná az Egyesült Államokat a konfliktusba, és további problémát jelent, hogy Ukrajna nem NATO-szövetséges.

Az amerikai kormányzaton belül jelenleg vita folyik arról, hogy Washingtonnak mennyire kell közvetlenül konfrontálódnia Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy mekkora szerepet kell játszania a kelet-ukrajnai szeparatisták Moszkvai általi, nagy tűzerejű fegyverekkel való felszerelésének megakadályozásában – ez a folyamat a maláj utasszállító lelövését követően felgyorsult -, és hogy ebben a tekintetben mi számít provokatív lépésnek.

A The New York Times forrásai szerint Washington már ma is műholdas felvételeket és egyéb bizonyítékokat oszt meg az ukrán kormánnyal a határ menti orosz csapatmozgásokról. Ezek az adatok azonban több órásak vagy több naposak, de az azonos idejű információ-megosztásra vonatkozó javaslat még nem jutott el az elnökhöz.

Amerikai szakértői körökben ugyanakkor kételyek merültek fel azzal kapcsolatban, hogy az ukrán haderő a rendelkezésére adott adatok alapján képes lesz-e a szakadárok Oroszországtól kapott föld-levegő fegyvereinek precíziós megsemmisítésére.

A lap szerint a potenciális katonai célpontokról szóló vita először enged betekintést abba, hogy miképp gondolkodik az Obama-kormány egy olyan hosszú távú stratégiáról, amely egyszerre tenné lehetővé a számára Ukrajna támogatását, Oroszország feltartóztatását és a kelet-európai országok – amelyek közül több NATO-ország – megnyugtatását.

A katonai célpontokra vonatkozó adatoknak a Pentagon és külügyminisztérium vezetői által is támogatott terve tágabb értelemben jól illeszkedne Barack Obama elnök formálódó nemzetbiztonsági doktrínájába, amely szerint a szövetséges és partnerországoknak közvetlen amerikai katonai beavatkozás nélkül támogatást nyújtaniuk a területük védelmében.

A The New York Times Irakot hozta fel példaként, mint olyan országot amelynek az Egyesült Államok azzal segít, hogy megosztja vele az iszlamista szélsőségesek fegyvereinek és egyéb hadfelszereléseinek elhelyezkedését.

A lap úgy értesült, hogy az amerikai haderő és hírszerzés több is arra az álláspontra helyezkedett, hogy amennyiben Putyin Ukrajna ügyében nem ütközik jelentős ellenállásba, akkor az továbblépésre bátoríthatja.