Amerikai katonák vetnek véget egy évtizedes sarkvidéki tilalomnak
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2017. január 17. 19:19Mintegy 300 amerikai tengerészgyalogos érkezett hat hónapos küldetésre január 16-án, hétfőn Norvégiába, amely a második világháború óta most először engedélyezte területén külföldi csapatok állomásoztatását.
A norvég illetékesek tagadják, hogy bármiféle kapcsolat lenne a művelet és a NATO Oroszországgal szemben táplált aggodalmai között, az amerikai csapattelepítés azonban egybeesik azzal, hogy Washington egy amerikai dandárt küldött Lengyelországba, az észak-atlanti szövetség keleti szárnya megerősítésének keretében.
Az észak-karolinai Camp Lejeune-ból átvezényelt tengerészgyalogosok a Trondheim melletti Vaernes repülőtérre érkeztek. Egy éven át állomásoznak Norvégiában, a hétfőn érkezett alakulatot hat hónap múlva váltja egy másik.
Rune Haarstad, a norvég nemzetőrség szóvivője szerint az amerikai katonák a téli hadviselést gyakorolják a skandináv országban. A Vaernes katonai támaszponton helyezik el őket, amely hozzávetőleg 1500 kilométerre fekszik az orosz határtól.
„Az első négy héten téli alapkiképzést kapnak, megtanulják, hogyan kell síelni és túlélni a sarkvidéki környezetben" – mondta a szóvivő. „Ennek semmi köze Oroszországhoz vagy a jelenlegi helyzethez" – hangsúlyozta.
Márciusban az amerikai katonák brit társaikkal közösen vesznek részt a Joint Viking nevű hadgyakorlaton – tette hozzá Haarstad.
Az oslói orosz nagykövetség egyelőre nem reagált, viszont egy korábbi közleményében bírálta az amerikai csapattelepítést, és megkérdőjelezte annak szükségességét.
Hivatalos ünnepség keretében fogadták szombaton Lengyelországban a NATO keleti szárnyának megerősítése keretében telepített 3500 fős amerikai 3. páncélos dandárt.
A Kreml élesen bírálja az amerikai csapattelepítést, amelyet veszélyesnek nevez Oroszország biztonságára és nemzeti érdekeire.