Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az amerikai Truxtun romboló csatlakozott a Fekete-tengeren kezdődött hadgyakorlathoz

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. március 20. 9:42

Az amerikai Truxtun romboló március 19-én, szerdán – egy napra – csatlakozott a Fekete-tengeren kezdődött hadgyakorlathoz, amelyben a bolgár és a román haditengerészet egységeivel együtt végeznek manővereket – közölte az amerikai haditengerészet egy információs tisztje.

Shawn Eklund azt mondta, hogy a gyakorlatot jóval az ukrajnai válság kezdete előtt hirdették meg. Megtartása mellett számos érv szól. Lehetőséget teremt egyben arra, hogy „támogatásunkról biztosítsuk NATO-partnereinket" – tette hozzá.

A Fekete-tenger nyugati medencéjének térségébe meghirdetett gyakorlat a romániai Konstanca közelében indult, mintegy 350 kilométerre a dél-ukrajnai Krím félszigettől.