Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az észak-macedón elnök reméli, hogy országa még az idén csatlakozik a NATO-hoz

Szöveg: honvedelem. hu / MTI |  2019. július 16. 16:39

Sztevo Pendarovszki észak-macedón elnök reményének adott hangot július 15-én Ljubljanában, hogy országa még az idén az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének (NATO ) tagja lehet, illetve megkezdődhetnek a csatlakozási tárgyalások is az Európai Unióval.

Macedónia és a NATO múlt februárban írta alá a csatlakozási jegyzőkönyvet, amely lehetővé teszi, hogy Észak-Macedónia a katonai szövetség 30. tagja legyen. Ennek előfeltétele a Görögországgal majdnem három évtizedig fennálló névvita rendezése volt, amelyre tavaly került sor a két ország között. A megállapodás értelmében a korábban Macedóniának hívott országot februártól Észak-Macedóniának hívják. Ezek után az Európai Bizottság is közölte, hogy hamarosan hivatalosan is megkezdődhetnek a csatlakozási tárgyalások Szkopje és Brüsszel között.

Sztevo Pendarovszki hétfői ljubljanai látogatása alkalmával reményének adott hangot, hogy az Európai Unió októberben kijelöli a csatlakozási tárgyalások megkezdésének dátumát. Hozzátette, a várakozások szerint az új összetételű Európai Bizottság a legkésőbb szeptemberben megkezdheti a munkáját, és Észak-Macedóniának nem kell hosszasan várakozni az őt érintő döntésekre. Mint mondta: azt is reméli, hogy az elkövetkező néhány hónapban minden NATO-tagország ratifikálni fogja a csatlakozási jegyzőkönyvet.

A korábbi bejelentések szerint Szkopje 2020-ban csatlakozhatna a NATO-hoz. Májusi megválasztása óta ez volt az észak-macedón elnök első hivatalos külföldi útja.