Az EU–NATO együttműködésről is tárgyalnak Brüsszelben
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2017. december 6. 9:21A globális kihívásokról is szó esik az észak-atlanti szövetség tagállamai külügyminisztereinek december 5-én kezdődő kétnapos brüsszeli tanácskozásán.
Ennek kapcsán Jens Stoltenberg NATO-főtitkár hangsúlyozta: a két szervezet közötti együttműködés „példátlanul" szorossá vált az utóbbi években, egyebek mellett a kibervédelem, a hibrid fenyegetések és a terrorellenes harc területén. Mint mondta, fontos cél, hogy újabb intézkedések elfogadásával további lépéseket tegyenek.
A mai „kiszámíthatatlan" biztonsági környezetben „létfontosságú" a csapatok és a katonai eszközök Európán belüli mozgathatóságának javítása, és ehhez szükség van az EU és a tagországok támogatására – tette hozzá.
Szerdán elsőként Afganisztán, majd a terrorizmus elleni küzdelem kérdései lesznek napirenden.
Stoltenberg kiemelte, utóbbi nem ér véget az Iszlám Állam (IÁ) nevű, dzsihadista terrormilícia uralta területek visszafoglalásával, azt követően a térség stabilizálására kell majd fókuszálni a katonai műveletek helyett.
Ezután következik a NATO-Georgia Bizottság ülése, amelyen többek között az együttműködés elmélyítéséről is szó lesz.
A külügyminiszterek végezetül a szövetség bővítési politikájáról fognak tárgyalni, arról, hogy miként lehetne leghatékonyabban támogatni a csatlakozni szándékozó országokat.