Az öngyilkos merénylők esetleges külföldi állampolgárságát vizsgálják a nyomozók
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2016. június 29. 17:47Az isztambuli repülőtéren öngyilkos robbantásos merényletet elkövető három ember esetleges külföldi állampolgárságát vizsgálják a nyomozók – jelentette június 29-én, szerdán a Dogan török hírügynökség.
A török igazságügyi és orvostani intézet közzétette a halálos áldozatok listáját. Ennek értelmében 40-re emelkedett a számuk. 36 embert azonosítottak, közülük 23 török állampolgár, négy török-szaúdi kettős állampolgár, egy török-kínai kettős állampolgár, 2 iraki, 1 szaúdi állampolgár, 1 tunéziai, 1 iráni, 1 üzbég, 1 jordániai és 1 ukrán. 4 személyt nem tudtak még azonosítani, közülük két nő, egy férfi és egy 15-16 éves fiú.
A Yeni Safak című kormánypárti napilap értesülései szerint az első támadó berontott a nemzetközi terminál területére. A bejáratánál elhelyezett röntgengép mellett elhaladt, majd „itt hamarosan pokolgép robban" felkiáltás mellett gépkarabélyával tüzet nyitott. Egy közelben álló rendőr pisztolyával azonnal rálőtt a támadóra. A terrorista a terminál belseje felé lépdelt, miközben folyamatosan tüzelt, de egy pisztolylövedék eltalálta; a férfi a földre esett, majd felrobbantotta magát.
Társa tehetetlenségét látva érkezett a második támadó, aki a röntgengép mellett nyitott tüzet, majd szintén felrobbantotta magát.
A harmadik elkövető a bejárat előtt várakozott, először a terminálból kitóduló embertömegre nyitott tüzet, majd az épület előtt autókra és taxikra lövöldözött. A közeli rendőrök beavatkozására felrobbantotta magát.
Az egyik pokolgép 70 centiméter szélességben átszakította a mintegy 25 centiméter vastag betonpadlót, utat nyitva az alsó szint felé.
Recep Tayyip Erdogan török elnök a terrorizmus elleni folytatott harcban „mérföldkőnek" nevezte a keddi támadást.
A fokozott biztonsági óvintézkedések következtében több parkoló autót elszállítottak a helyszínről, az érkező autókat pedig már a repülőtér határában átvizsgálják. A munkát kutyák segítik.
Edi Rama albán kormányfő gépe néhány perccel azután landolt az Atatürk repülőtéren, hogy az első öngyilkos merénylő felrobbantotta magát. A politikus Twitter-fiókján úgy fogalmazott: „a barbár támadók nem ismernek se Istent, se reményt, nincs helyük az emberek között". Rama hivatalos látogatáson tartózkodik Törökországban.