Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az oroszok elhagyták a tartúszi bázist

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. június 27. 22:01

Az oroszok elhagyták a szíriai Tartúsz kikötőjében lévő bázist, és katonai tanácsadóik sem dolgoznak a damaszkuszi kormányhadseregnek – közölte a Vedomosztyi című orosz napilap június 26-án, szerdán, Mihail Bogdanov orosz külügyminiszter-helyettes nyilatkozatára hivatkozva.

Az államfő közel-keleti különmegbízottjaként is tevékenykedő diplomata az al-Hayat című londoni arab újságnak kijelentette: „Jelenleg az orosz védelmi minisztérium egyetlen embere sincs Szíriában. A pontnak (a tartúszi orosz katonai bázisnak) nincs katonai vagy stratégiai jelentősége."

Az orosz védelmi tárca meg nem nevezett forrása megerősítette a Vedomosztyinak, hogy sem katonájuk, sem polgári alkalmazottjuk nem tartózkodik a Földközi-tengeri Tartúsz kikötővárosban, a szíriai hadsereg egységeinél pedig nem tevékenykednek orosz tanácsadók. A forrás szerint katonai személyzet kivonásáról azért döntöttek Moszkvában, hogy megóvják azt a polgárháború veszélyeitől, mivel bármilyen, orosz katonákkal történő incidensnek nyilvánvalóan kellemetlen politikai visszhangja lenne.

Vlagyimir Jevszejev, a Világgazdasági-és Nemzetközi Kapcsolatok Intézetének munkatársa a Vedomosztyinak nyilatkozva úgy vélte, hogy az orosz polgári műszaki szakértők továbbra is Szíriában maradhatnak. Rájuk már csak azért is szükség lesz, mivel a közel-keleti országba Moszkva Sz-300-as légvédelmi rendszereket fog szállítani.

A Vedomosztyi utalt arra, hogy a védelmi tárca áprilistól már nem adott ki közleményt arról, hogy az orosz hadihajók behajóznának Tartúszba. Júniusban pedig a Földközi-tengeren működésbe lépett az orosz haditengerészet úgynevezett operatív műveleti összekötő egysége.

A Fekete-tengeri flotta parancsnoksága alá tartozó alakulat június 7-én 16 hadihajóból és kisegítő hajóból állt, és annak feladatát a Kreml hivatalosan a terrorizmus és a kalózkodás elleni küzdelemben szabta meg. Nincs tervben, hogy ez a haditengerészeti egység folyamatosan a szíriai Tartúszban állomásozna – közölte a név nélkül nyilatkozó védelmi minisztériumi forrás.

A Vedomosztyi arra is emlékeztetett: hétfőn a ciprusi külügyminiszter a Golosz Rossziji orosz rádiónak nyilatkozva nem zárta ki, hogy Nicosia a készülő ciprusi-orosz védelmi együttműködési megállapodás keretében lehetővé teszi, hogy az orosz légierő gépei használhassák a páfoszi repülőteret. Az orosz haditengerészet hajói már most használhatják a limassoli kikötőt tartalékaik feltöltésére.

Az orosz védelmi minisztériumi forrás szerint nincs szó orosz katonai bázis létesítéséről Cipruson. A páfoszi repülőtéren a Földközi-tengeren tartózkodó orosz hadihajók személyzetét szállító orosz katonai repülőgépeket szolgálnák ki.