Azonnali német humanitárius segítség Szíriának
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2015. szeptember 21. 19:32Németország azonnali pénzügyi segítséget nyújt a Szíria térségében fekvő menekülttáborok helyzetének javítására, a támogatás révén félmillió ember élelmezését lehet biztosítani 3 hónapon keresztül – mondta egy lapinterjúban a német kormány nemzetközi gazdasági és fejlesztési együttműködésért felelős minisztere.
A menekülthullámokat kiváltó okok kezelését szolgálja a minisztérium sok további programja is, és a 2017-ig tartó ciklus végéig 12 milliárd eurót fordítanak erre a célra.
„A menekültek támogatására a származási országokban fordított minden egyes euróval annak a többszörösét takarítjuk meg a németországi menekültügyi ellátásban" – emelte ki a miniszter.
A tárca számításai szerint Szíriában és a polgárháború sújtotta ország körüli térségben akár húszszoros is lehet a támogatás révén kifejtett hatás a németországi menekültügyi ellátáshoz képest – mondta Gerd Müller, rámutatva, hogy a közel-keleti térségben egy gyerek taníttatása hetente 10 euróból megoldható, míg Németországban több nagyságrenddel nagyobb összegre van szükség.
A bajor konzervatív CSU politikusa elmondta: Németország nem nézheti tétlenül, hogy a szíriai polgárháború elől elmenekült emberek ellátását helyben összehangoló ENSZ-szervezeteknek elfogyott a pénze, a kormány ezért 20 millió euró gyorssegélyt nyújt az ENSZ Világélelmezési Programjának (WFP).
„Remélem, hogy más országok követik a példánkat" – mondta Gerd Müller.
Megismételte azt a már korábban is hangoztatott követelését, hogy az EU indítson egy 10 milliárd eurós programot a menekültválság kezelésére Szíriában és a menekülteket befogadó szomszédos országokban. „A pénz rendelkezésre áll, ott van az uniós fejlesztési alapokban" – mutatott rá a német miniszter.