Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Bekerül a törökországi honismereti tankönyvbe a tavalyi puccskísérlet

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. augusztus 19. 13:22

Bekerül Törökországban az ötödik osztályos honismereti tankönyvbe a tavaly július 15-i puccskísérlet – írta a Habertürk tekintélyes török napilap augusztus 18-ai, pénteki számában. Az incidens feldolgozására hat oldalt különítettek el a szerzők.

A diákok ebben a fejezetben megismerkednek a puccs, az áruló, a kegyetlenség és a vértanúság fogalmával.
Az összeesküvésről szóló rész elején azt kérik a diákoktól, hogy fogalmazzák meg írásban, mit jelent számukra a szabadság. Majd azt kérdezik a gyerekektől, hogy szerintük az állampolgárok hatással vannak-e egy ország vezetőinek a megválasztására.
A tankönyv később párhuzamba állítja a puccskísérlet hős katonájának tekintett Ömer Halisdemirt és a száz évvel ezelőtt élt költőt, Hasan Tahsint. Halisdemir július 15-én Ankarában elsőként nyitott tüzet a puccsistákra, Tahsin pedig a török függetlenségi háború elején, 1919-ben az Izmirt elfoglalni készülő görög katonákra adta le az első lövést.

Az ötödik osztályosok feladatai között szerepel továbbá az is, hogy beszédet kell tartaniuk a függetlenségről, valamint fiktív e-mailt kell írniuk egy külföldön élő, de törökül értő személynek a július 15-én történtekről. A tankönyv egyúttal olyan kérdésekre is választ vár a gyerekektől, mint hogy a történelmi események emlékezete hogyan járul hozzá a nemzet jövőjéhez. Július 15-én reményeinket, álmainkat, szabadságunkat akarták kivenni a kezünkből. Annak a földnek a gyermekei, amely mások között a költő Yunus Emrét és a filozófus Mevlanát táplálta, a függetlenségért és a jövőért álltak ellen – áll a könyvben a Habertürk értesülése szerint.

2016. július 15-ének éjszakáján a puccsisták elfoglalták Ankarában a katonai főparancsnokság és az állami média, a TRT épületét, Isztambulban pedig lezárták az első Boszporusz-hidat. A katonai felkelés résztvevői páncélosokkal vonultak ki a laktanyákból, majd vadászrepülőik és helikoptereik légicsapásokat mértek a parlamentre és az országos rendőr-főkapitányságra. Recep Tayyip Erdogan államfő az utcára szólította a civil lakosságot, amely végül megakadályozta az államcsínyt.
Az összecsapásokban hivatalos adatok szerint 249-en vesztették életüket, rajtuk kívül további 35 puccsista halt meg.