Brahimi küldetése kudarcra van ítélve?
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2012. szeptember 18. 8:29Az ENSZ és az Arab Liga szíriai különmegbízottjának küldetése bukásra van ítélve – jelentette ki szeptember 16-án, vasárnap a felkelők egyik vezetője.
Az ezredes egyrészt Kofi Annan korábbi különmegbízottra utalt, másrészt a nemzetközi közösség megosztottságára, amely megakadályozza, hogy büntessék a szíriai rezsimet. Azután nyilatkozott, hogy ő és a felkelők más katonai vezetői skype-on keresztül tárgyaltak az akkor még Szíriában tartózkodó Brahimival. A különmegbízott azóta elhagyta az országot.
„Puhatolózó tárgyalások voltak ezek. Általában a szíriai helyzetről beszéltünk, de különösen arról, hogy a hatalom milyen rombolást végez. Háfez Asszad előző elnök erőszakkal szerezte meg a hatalmat, ez a kormány is erőszakkal irányítja az országot, ezért csak erőszakkal lehet eltávolítani" – mondta az ezredes, utalva arra, hogy az Aszad-klán negyven éve van uralmon.
A SANA hivatalos hírügynökség vasárnapi jelentése szerint a kormányhadsereg katonái elfoglalták és megtisztították az ostromlott Aleppó város Midan nevű északi kerületét. A jelentést megelőzően közölték ellenzéki aktivisták, hogy a kormányerők heves támadásba kezdtek szerte az országban. A katonák Aleppóban megöltek több tucatnyi felkelőt – tették hozzá
Az ország egyik legnagyobb, hárommillió lakosú városáért, Aleppóért folyó harc kulcsfontosságú mindkét félnek.