Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Csapás a dzsihadista propagandagépezetre

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2019. november 26. 20:01

Tucatnyi európai uniós tagország hatóságai összehangolt akcióban rajtaütöttek az Iszlám Állam nevű terrorcsoport internetes propagandagépezetén – jelentette be az Europol.

Az európai rendőrségi együttműködési szervezet arról számolt be, hogy a tizenkét ország, illetve kilenc online platform, köztük a Google, a Twitter, az Instagram és a Telegram részvételével zajló, még előző héten végrehajtott művelet során mintegy 26 ezer felhasználói fiókot és honlapot töröltek a világhálóról. Az egyik fő célpont az Iszlám Állam hivatalos szócsöve, az Aamák hírügynökség volt.

Eric Van Der Sypt, a belga szövetségi ügyészség szóvivője közölte, hogy ezzel jelentős sebet ejtettek a dzsihadisták propagandagépezetén, és nagy erőfeszítésekre lesz szükség a kiiktatott kommunikációs csatornák pótlására. „Az Iszlám Állam nem csupán a harctéren van jelen. Ezen csatornákon keresztül nagyszámú embert sikerült radikalizálniuk és toborozniuk külföldön, Európában is" – hangsúlyozta.

Az ügynökség tájékoztatása szerint a vizsgált tartalmak, például képek és videók közül a legsúlyosabbak legtöbbje a Telegramon voltak megtalálható. Tavaly szintén belga vezetéssel hasonló akciót hajtottak végre, a terrorszervezetnek azonban akkor viszonylag hamar sikerült újra felépítenie online jelenlétét.