Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Dél-Szudán – törzsi fegyveresek megöltek három ENSZ-katonát

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. december 20. 22:36

Dél-Szudánban a nuer törzshöz tartozó fiatal fegyveresek megöltek három indiai ENSZ-katonát, miután erőszakkal behatoltak a világszervezet egyik táborába, ahol körülbelül 30 dinka törzsbeli menekült rejtőzött el korábban – közölték december 19-én csütörtökön a világszervezet New York-i központjában.

Az incidens a keleti Jonglei államban, Akobo településen történt egy ENSZ-szóvivő szerint, aki a világszervezet New York-i székhelyén nyilatkozott, de hozzátette, hogy megszűnt a kapcsolat a táborral. Arról tudnak, hogy a tábor 43 indiai ENSZ-katonája közül 40-et elszállítottak a dél-szudáni hadsereg egyik táborába.

Aszoke Mukerdzsi, India ENSZ-nagykövete megerősítette, hogy megölték hazája három katonáját.

Az ENSZ-szóvivő korábban arról számolt be, hogy több egyetemistát meggyilkoltak a főváros, Juba egyetemén. A campuson több száz diák keresett menedéket, és az ENSZ védelmét kérték. Szintén védelmet kért az ENSZ-missziótól 2500-5000 civil Juba egy másik városrészében.

A civil ENSZ-alkalmazottakat megpróbálják kimenekíteni Akobóból, és pénteken hatvanfős erősítést küldenek az ottani táborba – mondta a szóvivő.

Már több mint 30 ezer civil keresett menedéket a dél-szudáni ENSZ-misszió (UNMISS) különböző táboraiban.

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár közölte, hogy nagyon aggasztják az etnikai feszültségek szülte dél-szudáni erőszakos cselekmények és jogsértések.

Barack Obama amerikai elnök bejelentette csütörtök késő este a washingtoni kongresszusnak küldött levelében, hogy utasítására egy 45 fős katonai kontingenst vezényeltek az országba az amerikai nagykövetség védelmének megerősítésére. Hozzátette, hogy a kötelék feladata a védelem, de harci felszerelése is van. Addig maradnak ott az amerikai katonák, amíg a közbiztonsági helyzet nem javul az országban – tette hozzá. Felszólította Dél-Szudán vezetőit, hogy vessenek véget az erőszakcselekményeknek, és segítsék elő a megbékélést.