Egy tartományi székhely a szír lázadók kezén
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2013. március 6. 8:24A szíriai lázadók március 4-én, hétfőn első ízben vontak szinte teljes egészében az ellenőrzésük alá egy tartományi székhelyet, az ország északi részén fekvő Rakkát – közölte a londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH). Mindeközben a legfrissebb híradások arról számolnak be, hogy legalább 42 szíriai katonát öltek meg iraki területen.
Az emigráns emberi jogi szervezet vezetője, Rámi Abdel-Rahmán szerint Rakka lesz rövidesen az első tartományi székhely, amely kikerül Bassár el-Aszad rendszerének ellenőrzése alól. Abdel-Rahmán közölte: a városban a dzsihádista an-Nuszra Front fegyveresei harcolnak több, velük szövetséges csoporttal.
Értesülések szerint a városban meghalt egy rendőrfőnök, a politikai biztonsági szolgálat két magas rangú vezetőjét őrizetbe vették, az állambiztonsági főnököt pedig Törökországba szállították.
A török határ közelében, az Eufrátesz partján álló Rakkának eredetileg 240 ezer lakosa volt, de több mint 800 ezren menekültek ide az ország más részeiből a felkelés 2011. márciusi kezdete óta.
Iraki tisztek közlése szerint legalább 42 szíriai katona halt meg iraki területen, akik a határ mentén dúló harcok elől menekültek. Menetoszlopukat lesből támadtak meg fegyveresek.
Mohammed Halaf ad-Dulaimi, az iraki határőrség tisztje közölte, hogy az iraki hatóságok a Szíriával határos észak-iraki Ninive tartományból délebbre, az iraki szunniták erősségének számító Anbár tartományba szállították a katonákat, hogy aztán átadják őket a szíriai hatóságoknak, amikor a támadás történt. A gépkocsioszlopra automata fegyverekkel és aknákkal támadtak két oldalról. Hétfő estig egyetlen szervezet sem vállalta magára a támadás elkövetését.
Az iraki határ közelében dúló harcok tanúsítják, hogy az etnikai felhangoktól sem mentes, közel két éves szíriai konfliktus átterjedhet a határokon túlra, belerántva a konfliktusba a szomszédos országokat, fokozva a térség destabilizálását.
Az ENSZ adatai szerint a polgárháborúnak mintegy 70 ezer halottja van, s közel egymillióan menekültek el Szíriából.