Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Egyelőre „fegyvernyugvás” Ukrajnában

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. február 20. 6:41

Súlyosan ártana a NATO és Ukrajna kapcsolatának az ukrán haderő bevetése a tiltakozók ellen – tudatta február 19-én este rövid közleményben Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár. Viktor Janukovics találkozott az ellenzéki vezetőkkel, majd közösen fegyvernyugvást hirdettek.

Rasmussen
erőteljesen felszólította az ukrán kormányt, hogy tartózkodjon a további
erőszaktól. Pár órával korábban a NATO európai erőinek főparancsnoka, Phil Breedlove tábornok a Twitteren közzétett rövid üzeneteiben szintén arra szólította fel a felelős vezetőket, hogy kerüljék el a hadsereg bevetését az ukrán nép ellen. Breedlove egyúttal felszólította az ukrán haderő új vezetését, hogy kezdjen párbeszédet a NATO-val, hogy a kialakult helyzetet békésen rendezni lehessen.

Az ukrán elnöki hivatal Rasmussen közleménye előtt körülbelül egy órával, magyar idő szerint valamivel este tíz előtt tett közzé nyilatkozatot arról, hogy Viktor Janukovics találkozott az ellenzéki vezetőkkel, majd közösen fegyvernyugvást hirdettek. Bejelentették egyben, tárgyalásokat kezdenek annak érdekében, hogy véget érjen a vérontás, valamint, hogy a társadalmi béke érdekében stabilizálni lehessen az országban kialakult helyzetet.