Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Egyre több civil veszti életét Szíriában

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. augusztus 15. 19:16

Az utóbbi 24 óra leforgása alatt több mint 70 polgári személy vesztette életét a bombázások és tüzérségi támadások miatt Szíria felkelők uralta északi részén – közölte augusztus 14-én, vasárnap az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns szervezet.

Az utóbbi 24 órában elsősorban Aleppó keleti, felkelők uralta részét, valamint a Hódítás hadserege nevű, dzsihadistákból és felkelőkből álló koalíció kezén lévő Idlíb tartományt támadta az orosz és szíriai légierő.

Legalább 45 civil Aleppóban és az azonos nevű tartományban vesztette életét, míg 22 polgári személy a szomszédos Idlíbben halt meg. Kilenc civillel a felkelők végeztek Aleppó nyugati részén.

Rámi Abder-Rahmán, az OSDH igazgatója elmondta, hogy a légicsapások vasárnap folytatódtak Aleppóban és Idlíbben is.

Aleppó 2012 óta megosztott: keleti részét a Bassár el-Aszad ellen harcoló felkelők, nyugati felét pedig a kormány ellenőrzi. A város hajdan Szíria gazdasági központjának számított.