Elhunyt az Auschwitzból a táborparancsnok kocsijával megszökő egykori lengyel fogoly
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2017. december 16. 10:37Elhunyt 98 éves korában december 15-én Gdanskban Kazimierz Piechowski, aki társaival együtt vakmerő módon a táborparancsnok kocsijával szökött meg az auschwitzi haláltáborból 1942-ben – közölte a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN) honlapján.
Pilecki volt az egyetlen ismert fogoly, aki önként vállalta az auschwitzi rabságot, hogy ott felderítést végezzen és konspirációs szervezetet létesítsen. A dokumentum eljutott Londonba, a szövetséges erőkhöz.
A foglyok feltörtek egy katonai raktárt, ahonnan sikerült náci katonai egyenruhát és fegyvereket lopniuk, és a meneküléshez ellopták a táborparancsnok, Rudolf Höss Steyr 220 típusú nyitott gépkocsiját.
„Volt egy olyan legenda, hogy miután kiszabadultunk, levelezőlapot küldtünk Hössnek, és megköszöntük, hogy kölcsönadta a kocsit. De ez nem igaz, nem így történt. Semmi ilyesmit nem csináltunk" – mesélte öt éve Piechowski.
Piechowski kiszabadulása után csatlakozott az ellenálláshoz. A háború után azonban számos más társával együtt, akik a lengyel ellenállás tagjaiként Londonban éltek, megint börtönbe került. A kommunista rezsim tízévi börtönbüntetésre ítélte, amelyből hét évet kellett letöltenie.
A táborból való látványos szökésről a brit BBC televízió forgatott dokumentumfilmet, amelyben Piechowski is szerepelt.
A nácik a háború alatt a Lengyelország déli részén található auschwitzi haláltáborban több mint 1,1 millió embert, köztük mintegy egymillió európai zsidót gyilkoltak meg 1940 és 1945 között.