Elítélte Oroszországot az ENSZ egyik bizottsága
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2016. november 17. 9:42Oroszországot elítélő határozatot fogadott el november 15-én, kedden az ENSZ közgyűlésének emberi jogi bizottsága: a decemberben a közgyűlés elé kerülő szöveg szerint a világszervezet elítéli a Krím félsziget „ideiglenes orosz megszállását”, illetve a krími tatárok és más kisebbségek ellen elkövetett jogsértéseket.
A határozatban megerősítették: a bizottság elkötelezett Ukrajnának a félsziget feletti szuverenitása mellett.
Felszólították Oroszországot, hogy azonnal vessen véget a Krím félsziget lakosai elleni jogsértéseknek, hagyjon fel az önkényes letartóztatások, a kínzások és egyéb embertelen bánásmódok gyakorlatával. A bizottság szorgalmazta továbbá, hogy Oroszország vonjon vissza minden diszkriminatív jogszabályt, köztük kiemelten az orosz legfelső bíróság szeptember 29-i ítéletét, amely szélsőséges szervezetnek bélyegezte és betiltotta a krími tatárok medzsliszét (korábbi önkormányzati és képviseleti csúcsszervét).
Szerhij Kiszlicja ukrán külügyminiszter-helyettes a szavazás előtt arról beszélt, hogy a Krím félszigeten jelentősen romlott az emberi jogi helyzet a 2014-ben bekövetkezett orosz megszállás után: ítélet nélkül hajtanak végre kivégzéseket, kínzást alkalmaznak, megfélemlítik az embereket, korlátozzák a szabad véleménynyilvánítást.
Ezzel szemben Anatolij Viktorov, az orosz külügyminisztérium emberi jogi osztályvezetője úgy vélte, az ENSZ-határozat politikai indíttatású és egyoldalú szöveg. Hangsúlyozta, hogy a Krím félsziget lakossága „történelmi népszavazáson maga döntött úgy, hogy Oroszországhoz csatlakozik".
Oroszország 2014 márciusában megszállta, majd egy helyi népszavazás rendezve még abban a hónapban jogilag is Oroszországhoz csatolta az addig Ukrajnához tartozó félszigetet.