Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ezrek menekülnek Szíriából az egyre hevesebb harcok miatt

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. november 18. 20:16

Ezrek menekülnek Szíriából Libanonba a péntek óta egyre hevesebb harcok, a kormányerők előretörése miatt – közölték november 17-én, vasárnap szemtanúk és az Egyesült Nemzetek Szervezetének helyi megfigyelői. Közben Damaszkusz központját felkelők mind intenzívebben lövik aknavetőkkel.

A lakosság elsősorban Szíria határ menti városait hagyja el. Dana Sleiman, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának munkatársa úgy becsüli, hogy legkevesebb ezer család menekült át a hét végén Libanonba, akadtak, akik olyan sietve, hogy semmit sem volt idejük összekapkodni, és egy szál ruhában érkeztek Libanonba. A menekülteket részben közösségi épületekben helyezik el. Akadnak, akik libanoni nyomornegyedek bádogviskóiban húzódtak meg. Az ENSZ takarókat, ágybetéteket, élelmet, pelenkát, tisztasági csomagokat oszt szét a menekültek között.

Libanonba becslések szerint mintegy 1,4 millió szíriai érkezett a három éve tartó belháború miatt – eddig.

A kormányerők erőteljes támadást indítottak az utóbbi napokban a Damaszkusz és a libanoni határ között lévő hegyvidéki területen, amely a felkelők kezén van. A harcok várhatóan hetekig eltartanak a Kalamun-hegyért, mert mindkét fél körömszakadtáig küzd majd helyzete megerősítéséért még a tél beállta előtt, azután a vidék nagy részét hó fedi.

Bár a felkelők rendszeresen lövik aknavetőkkel Damaszkuszt, a héten tüzérségi tüzük különösen hevessé vált a főváros központja ellen.

A SANA szíriai állami hírügynökség vasárnapi közlése szerint négyen meghaltak az aknavetőtűzben.

A szíriai emberi jogi megfigyelők arról számoltak be, hogy kétszer is légitámadás érte Kara városát, amely a felkelők kezén és amelynek környéke az egyik fő harctér.