Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ezrek vonultak Maliban az utcákra a hadsereg melletti szimpátiatüntetésen

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2019. november 19. 19:31

Ezrek vonultak Mali fővárosában, Bamakóban az utcákra a hadsereg melletti szimpátiatüntetésen.

A szervezők november 16-ai, szombati közlése szerint az előző napi megmozduláson 15 ezer ember támogatta a katonák iszlamista fegyveres csoportokkal szemben folytatott harcát, miközben a rendőrség néhány ezer aktivistáról számolt be. Az utcákra vonuló emberek a többi között jobb felszerelést követeltek a katonáknak. Soumadla Cissé ellenzéki vezető egyenesen azzal vádolta a kormányt, hogy a katonák rossz felszerelésével elárulta a hadsereget.

Mohammed Aly Bathily korábbi miniszterelnök, aki időközben az ellenzék soraiban politizál, a hadseregen belüli korrupció felszámolását sürgette. Ibrahim Boubacar elnök november elején szólította fel Mali lakosságát a hadsereg támogatására, miután szélsőségesek ötvenhárom katonát gyilkoltak meg egy katonai őrhely ellen intézett támadásban.

Az Iszlám Állam nyugat-afrikai szárnya az utóbbi időben kiterjesztette tevékenységét a térségben, több támadást is végrehajtva katonai ellenőrző- és támaszpontok ellen.

A régióban állomásozó több ezer ENSZ-békefenntartó és francia katona jelenléte ellenére a dzsihadista csoportok – amelyeket Mali területén 2013-ban a francia hadsereg visszaszorított – az utóbbi időkben ismét új erőre kaptak és rendszeresen hajtanak végre támadásokat a mali hadsereg és az ENSZ-erők ellen.