Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Folytatja a harcot az Iszlám Állam ellen az amerikai hadsereg Irakban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2020. január 16. 15:56

Az amerikai hadsereg rövid szünet után ismét folytatja a harcot az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellen Irakban, és hamarosan az iraki erők kiképzése is ismét megkezdődik – közölték amerikai illetékesek január 15-én Washingtonban.

Egy név nélkül nyilatkozó amerikai tisztségviselő szerint már folyamatban vannak közös műveletek az iraki katonákkal, de még nem annyi, mint korábban. Az illetékes azt is elmondta, hogy jelenleg zajlik az iraki katonák kiképzése részleteinek kidolgozása, így hamarosan az is újraindulhat.

A közös akciók és a kiképzés az után állt le, hogy az Egyesült Államok dróntámadásban megölte Irakban Kászim Szulejmáni tábornokot, az iráni Forradalmi Gárda Kudsz hadosztály nevű különleges egységének vezetőjét, majd ezt követően az iraki parlament nem kötelező érvényű határozatot fogadott el arról, hogy az amerikai csapatoknak el kell hagyniuk Irakot.