Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Guatemalában ostromállapotot rendeltek el öt tartományban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2019. szeptember 5. 15:43

Ostromállapotot rendelt el szeptember 4-én a guatemalai kormány az ország öt északkeleti tartományában azért, hogy újra ellenőrzése alá vonja ezeket a területeket, miután kábítószercsempészek meggyilkoltak három katonát – közölték a hatóságok.

A bejelentés szerint katonákat és rendőröket vezényelnek Alta Verapaz, El Progreso, Izabal, Peten és Zacapa tartományokba. Ezek a területek Hondurasból Mexikó felé egy folyosót képeznek, amelyen a kábítószert csempészik.

Az ostromállapot értelmében kijárási tilalmat rendelnek el, megtiltják a tüntetések szervezését és egyszerűsítik őrizetbe vétel lehetőségét. A törvényhozásnak még el kell fogadnia az intézkedést.

Jimmy Morales államfő egy sajtóértekezleten azt mondta, hogy bűnözői csoportok működnek a (felsorolt) régió egészében.

A guatemalai hadsereg kedden azt közölte, egy kábítószer-csempészettel gyanúsított csoport megtámadott egy kilenctagú őrjáratot, amelyet azért vezényeltek ki, hogy lefoglaljon egy feltételezhetően drogot szállító repülőgépet.

Guatemala, akárcsak a szomszédos Salvador és Honduras, a Dél-Amerikából az Egyesült Államokba irányuló kábítószer-csempészet egyik gócpontja.