Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hétszázan harcolnak Franciaországból a szíriai polgárháborúban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. január 15. 22:30

Hétszáz fiatal francia állampolgár és hivatalosan Franciaországban élő külföldi utazott eddig Szíriába, hogy az iszlamista felkelők oldalán harcoljon – közölte január 14-én, kedden Francois Hollande elnök, aggasztónak nevezve a jelenséget.

„Ez nagyon sok. Néhányan életüket vesztették" – mondta az államfő és kemény fellépést ígért a terrorizmussal kapcsolatba hozható hálózatok és sejtek ellen hagyományos újévi sajtótájékoztatóján.

Francois Molins párizsi főügyész kedden elmondta, hogy a hatóságok ismeretei szerint jelenleg több mint négyszázan készülnek arra, hogy Franciaországból Szíriába utazzanak, majd később visszatérjenek, ami növeli az ország fenyegetettségét és állandó éberséget követel a biztonsági erőktől.

Múlt héten egy szakértő ötszázra tette a Szíriában harcoló francia állampolgárok számát, s közülük mintegy húsz ember halálhírét erősítették meg a több mint két és fél éve polgárháború sújtotta országban.