Iszlám radikálisokat akasztanak fel
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2015. július 9. 13:17Kötél általi halálra ítélt szerdán egy bagdadi bíróság 24 iszlám szélsőségest több száz iraki – többségében síita – kiskatona meggyilkolása miatt. Tavaly júniusban az Iszlám Állam (IÁ) nevű szunnita dzsihadista szervezet tagjai, illetve vele szövetséges fegyveresek több száz, a hadseregbe frissen lépett kiskatonát raboltak el a Tikrít északi határán fekvő – egykori amerikai – Speicher támaszpontról, majd az IÁ által közzétett propagandaképek szerint egyesével végeztek velük, kiváltva az iraki síita közösség haragját.
A mészárlás ügyében 28 embert állítottak bíróság elé, közülük szerdán 24-et ítélt halálra a bagdadi büntetőbíróság a terrorizmusról szóló törvény alapján – közölte az iraki legfelsőbb jogi tanács szóvivője. Az elítéltek tagadták, hogy közük lett volna a dzsihadisták iraki offenzívájának első napjaiban elkövetett mészárláshoz. A szóvivő szerint további 604, a mészárlás miatt körözött gyanúsított szökésben van.
Az iraki katonák és a hadsereggel szövetséges milíciák három hónapja foglalták vissza Tikrítet a dzsihadistáktól.
A hatóságok június 10-én jelentették be, hogy már mintegy 600 holttestet exhumáltak a város környéki tömegsírokból.
Becslések szerint a speicheri mészárlásnak akár 1700 halottja is lehetett. Ez lehetett az Irakban és a szomszédos Szíriában háborús bűnökkel is vádolt Iszlám Állam eddigi legvéresebb bűncselekménye.